Letette a hivatali esküt a Dăncilă-kabinet két új tagja


-A A+

Letette pénteken a hivatali esküt a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő új regionális fejlesztési miniszter, Daniel Suciu, valamint a szállításügyi tárca új vezetője, Răzvan Cuc.

A Cotroceni-palotában tartott ceremónián Klaus Johannis államfő és a Viorica Dăncilă vezette kabinet több minisztere is részt vett. A kormányfő nem volt jelen, mivel Madridban tartózkodik. Az elnök ezúttal nem mondott beszédet, korábban azonban az Államelnöki Hivatal közölte, hogy 11 óra 30 perctől Iohannis sajtónyilatkozatot ad. Viorica Dăncilă miniszterelnök szerdán küldte el az államfőnek a regionális fejlesztési és a szállításügyi miniszteri tisztségre vonatkozó jelöléseket.

Johannis január 3-án írta alá a két tisztség megüresedéséről szóló rendeletet, tudomásul véve ezzel Paul Stănescu és Lucian Şova lemondását. Eredetileg a kormányfő Lia Olguţa Vasilescut és Ilan Laufert jelölte a két minisztérium élére, de ezt Johannis elutasította, majd január 7-én jóváhagyta Eugen Teodorovici és Rovana Plumb ideiglenes kinevezését. Ezt követően Viorica Dăncilă négy alkalommal küldte el az elnöknek a Lia Olguţa Vasilescu regionális fejlesztési és Mircea Drăghici szállításügyi miniszteri tisztségbe való kinevezésére vonatkozó javaslatot, az államfő azonban mindannyiszor elutasította ezt. Végül Vasilescu és Drăghici visszavonták jelölésüket.








EZT OLVASTA MÁR?

X