DNA: alkotmányellenes az igazságügyi törvényeket módosító rendelet
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) keddi közgyűlésén úgy döntött, hogy támogatja a 2019/7-es sürgősségi kormányrendelet ellen benyújtott alkotmányossági kifogásokat, és kérni fogja a kormány és a bírói hatóság közötti alkotmányos természetű jogi konfliktus megállapítását.
A DNA közleménye szerint a közgyűlés megszavazta: támogatják a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ügyészi részlegének azt az állásfoglalását, miszerint a 2019/7-es sürgősségi kormányrendelet alkotmányba ütköző előírásokat tartalmaz, és a legfőbb ügyészség (ennek keretében pedig a DNA) tevékenységének akadályoztatásához vezethet.
Emellett támogatják a legfőbb ügyészségnek a Nép Ügyvédjéhez intézett kérését, hogy emeljen alkotmányossági kifogást a 7-es rendelet ellen; kérik, hogy az illetékesek alkotmányos természetű jogi konfliktust állapítsanak meg a kormány mint megbízott jogalkotó és a bírói hatóság között, mert a 2019/7-es kormányrendelet ellehetetleníti a legfőbb ügyészség alkotmányos hatáskörének betöltését.
A közgyűlés arról döntött továbbá, hogy az ügyészek nyílt levelet küldenek az igazságügyi miniszternek, mivel 22 nap maradt az ügyvivő főügyészek megbízatásának idejéből, és magyarázatra van szükség az új DNA-főügyész kinevezésének folyamatáról.
Elküldik a miniszternek a Korrupció Elleni Államok Csoportja (Group of States against Corruption - GRECO), illetve az Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmus-finanszírozás Elleni Szakértői Bizottsága (Moneyval) figyelmeztetését is arról, hogy a 7-es kormányrendelet miként gyengítheti a bűnüldöző szervek korrupcióellenes és pénzmosást visszaszorító munkáját.
A DNA honlapján nyilvános üzenetben hívják fel a lakosság figyelmét arra, hogy a 2019/7-es sürgősségi kormányrendelet miatt leállhat az intézmény tevékenysége.
- 33016 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33018 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33018 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33020 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33021 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33021 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni