Belügyminiszter: az augusztus 10-én történtek többé nem ismétlődhetnek meg


-A A+

Augusztus tizedike olyan pillanat volt, amelyből mind a csendőrségnek, mind a civil szervezeteknek tanulniuk kell, hogy többé ne ismétlődhessen meg - jelentette ki Carmen Dan belügyminiszter kedden. 

A belügyi tárca vezetője 17, Afganisztánban küldetést kezdő csendőr indulási ceremóniáján vett részt, ahol 'referenciapontnak' nevezte a tavaly augusztus 10-én történteket, amiből mind a csendőrségnek, mind a civil szervezetek vezetőinek és a békés tüntetőknek tanulniuk kell. 'A csendőrséggel kapcsolatban ma is elmondtam: azt szeretném, hogy az augusztus 10-ei események többé ne ismétlődjenek meg' - mondta Carmen Dan.

Hozzátette ugyanakkor, nem akar olyan benyomást kelteni, mintha szemrehányást tenne a csendőröknek, és fenntartja az üggyel kapcsolatos korábbi álláspontját. Kifejtette, különbség van a békés tüntetés és az agresszivitással járó tömegmegmozdulások között, és ezt meg kell tanulniuk a civil megmozdulások szervezőinek is. Bizonyos esetekben minden civilizált országban közbelépnek a hatóságok a törvényes eszközök bevetésével, fogalmazott a belügyminiszter. 

Carmen Dan elismerte, hogy voltak békés tüntetők is, akik az erőszakos közbelépés miatt szenvedtek, éppen ezért a békésen tiltakozóknak meg kell tanulniuk elhatárolódni azoktól, akik agresszív viselkedésről tesznek tanúbizonyságot. 

Leszögezte, meg kell büntetni azokat a csendőröket, akik visszaélést követtek el. Ugyanakkor az a húsz személy, akik ellen vádat emeltek az augusztus tizedikei tüntetés után, nem a csendőrség, hanem a tüntetők soraiból került ki. A csendőröknek azonban kötelességük egyénenként is tudatosan felülvizsgálni minden cselekedetüket és levonni belőle a tanulságot, mert az egyéni akciók is kihatnak az intézmény egészének megítélésére - mondta Carmen Dan. 








EZT OLVASTA MÁR?

X