Díszdoktori címet vesz át Bukarestben Frans Timmermans


-A A+

Díszdoktori címet kap a fővárosi Országos Politikatudományi és Közigazgatási Iskolától (SNSPA) Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnöke. Az EU döntéshozója az egyik leghevesebb kritikusa a román kormánynak.

Az oktatási intézmény tájékoztatása szerint a díszdoktori cím átadására jövő hétfőn 16 órától kerül sor, az I. Károly királyról elnevezett Központi Egyetemi Könyvtár aulájában.

Frans Timmermans a hollandiai Maastrichtban született 1961. május 6-án. Francia irodalmat tanult a Radboud Nijmegen Egyetemen, majd európai jogi és történelmi tanulmányokat folytatott a franciaországi Nancy város egyetemén.

Timmermans a holland külügyminisztériumban kezdte meg karrierjét, majd a kilencvenes évek elején Hollandia Moszkvai Nagykövetségére nevezték ki titkárnak. 1994-ben a külügyi uniós biztos, Hans von de Broek csapatában dolgozott, majd Max van der Stoe, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának volt a tanácsosa és magántitkára.

1998-ban a holland képviselőház tagjává választották, ahol a Munkáspártot képviselte. 2007-2010 között európai ügyekkel megbízott miniszter volt. 2012 és 2014 között a holland külügyi tárcát vezette.

2014 szeptemberében a holland kormány biztosnak jelölte Timmermanst a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottságba, ahol még abban az évben első alelnöknek választották. 2018 októberében Frans Timmermans bejelentette, hogy jelölteti magát a 2019-es európai választásokon az Európai Bizottság elnöki titulusára.








EZT OLVASTA MÁR?

X