Igazságügyi törvények: elfogadta a kormány a módosítások módosításait


-A A+

Visszavonta néhány kifogásolt intézkedését kedden a kormány abból az igazságügyi törvényeket módosító, két hete hozott sürgősségi rendeletéből, amely tiltakozáshullámot indított el a bírák és ügyészek között, s újabb ellenzéki tüntetések váltott ki.

A kabinet ülése után Tudorel Toader igazságügyi miniszter közölte: a 7-es számú sürgősségi rendeletét módosító, újabb sürgősségi rendeletében a kormány visszavonta azt az előírást, amely megtiltotta, hogy ideiglenes ügyvivők vezessék azokat a vádhatóságokat, amelyek élére az államfő hivatott vezetőt kinevezni az igazságügyi miniszter javaslata alapján. 

 

Azt az előírást is visszavonták, amely szerint immár bírák is pályázhatnak az ügyészségi vezetői posztokra, illetve azt is, hogy a főügyész-jelöltek alkalmasságát nem a CSM ügyészi részlege, hanem a teljes plénuma hivatott megvizsgálni. A kormány ezúttal kikérte a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) álláspontját, de most sem vette figyelembe a szakmai testület elutasító véleményezését.

A kormány által kedden hatálytalanított intézkedések mellett a bírák és az ügyészek az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) létrehozását is kifogásolták, és azt, hogy a kormányrendelet kivonja a speciális vádhatóságot a legfőbb ügyész hatásköre alól. Ezekre a kifogásokra nem adott választ a kedden elfogadott újabb rendelet.

A bírák és ügyészek ugyanakkor szót emeltek az ellen, hogy a karrierjüket és munkájukat közvetlenül befolyásoló intézkedéseket megkérdezésük nélkül, titokban készítette elő és fogadta el a kormány. A tiltakozáshullám hatására Viorica Dăncilă miniszterelnök múlt héten konzultációt kezdeményezett a bírák és ügyészek képviselőivel és a CSM elnökével. A "békéltetésre" nem mindenki ment el, több szakmai szervezetek azzal utasította el a meghívást, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége nem alku tárgya.

Értelmezték a CSM álláspontját

Az igazságszolgáltatás függetlensége felett őrködő CSM plénuma keddi ülésén negatívan véleményezte a 7-es számú sürgősségi kormányrendelet korrekciójaként előterjesztett újabb tervezet, Dăncilă a kormányülés elején mégis azt hangoztatta, hogy azokról a módosításokról dönt a kabinet, amelyekről a CSM és a szakmai szervezetek képviselőivel megállapodtak.

A kormányülést követő sajtóértekezleten Tudorel Toader igazságügyi miniszter ezt úgy értelmezte, hogy a szakmai testület nemcsak az általa is támogatott módosításokról, hanem az eredeti 7-es számú rendelet egészéről és annak változatlanul maradt rendelkezéseiről mondott véleményt.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X