Cáfolja összeférhetetlenségét a TVR vezetőtanácsának RMDSZ által delegált tagja


-A A+

Összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) a Román Televíziótársaság (SRTV) RMDSZ által delegált vezetőtanácsi tagja, Nagy-Debreczeni Hajnal esetében. Az érintett cáfolta az ANI állítását, és közölte, hogy fellebbezni fog.

Az ügynökség közleménye szerint 2016. március 22-e és 2017. szeptember 27-e, valamint 2018. március 28-a és szeptember 25-e között Nagy-Debreczeni Hajnal egyidejűleg volt a SRTV vezetőtanácsi tagja és két gazdasági társaság ügyvezetője, megsértve ezzel az összeférhetetlenségi törvényt.

A közlemény emlékeztet: a törvény szerint az összeférhetetlenségi szabályok megszegése fegyelmi vétségnek minősül. Az összeférhetetlennek nyilvánított személyeket három évre eltiltják bárminemű köztisztség viselésétől. Az ANI közölte azt is: az érintett tudomására hozták, hogy egy határozat készül az ügyében, de nem élt a védekezés lehetőségével.

Nagy-Debreczeni Hajnal kedden a Krónikának elmondta: nem töltött be a TVR-s vezetőtanácsi tagsággal összeférhetetlen tisztséget, megfellebbezi a határozatot, és csak azért nem élt a korábban védekezés lehetőségével, mert a feddhetetlenségi ügynökség hozzá kirendelt felügyelője ezelőtt egy évvel még azt mondta, majd kérik tőle, hogy jelenítse meg az álláspontját az üggyel kapcsolatban.

 „Én álláspontot nem tudtam megfogalmazni, mert semmiféle kérést ilyen irányba nem kaptam, hanem ma értesültem a sajtóból a határozatról. Természetesen megfellebbezem a törvényes határidőn belül” – jelentette ki.

Nagy-Debreczeni hangsúlyozta: nem közölt valótlanságokat az érdeknyilatkozatában. Magyarázata szerint a vezetőtanács tagjaira a 41-es számú törvény előírásai vonatkoznak, amelyeket  maradéktalanul betartott. Az egyik előírás szerint a TVR vezető testületének tagjai nem lehetnek ügyvezetők olyan cégekben, amelyeknek a fő tevékenysége a médiához kapcsolható. A másik, hogy azok a cégek, ahol a vezetőtanácsi tagok az ügyvezetők, nem állhatnak szerződéses viszonyban sem a román rádiótársasággal, sem a román televíziótársasággal.

„Ennek értelmében nem sértettem meg a 41-es törvény előírásait. Az egyik cég, amelynek az ügyvetője voltam, az Országos Adóhatóság (ANAF) által inaktívnak minősített volt, a másiknak pedig eltérő volt a tevékenységi területe” – mondta a napilanapnak Nagy-Debreczeni Hajnal.








EZT OLVASTA MÁR?

X