Az USR PLUS 2020 Szövetség megfellebbezte a BEC csütörtöki döntését


-A A+

Az USR PLUS 2020 Szövetség pénteken megfellebbezte a legfelsőbb bíróságon a Központi Választási Iroda (BEC) csütörtöki döntését, mellyel elutasította jelentkezését az európai parlamenti választásokon való megmérettetésre. 

„Pénteken benyújtottuk az óvást a legfelső bíróságra, és bízunk abban, hogy nem fogják megvonni a romániaiaktól azt a jogot, hogy május 26-án az USR PLUS 2020 Szövetségre adhassák voksukat. A bíróság döntésének alapszerepe lesz a romániai demokrácia jövőjét illetően' - közölte Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke sajtóközleményben. 

A közlemény értelmében a szövetség egy egész sor iratot nyújtott be a BEC-hez, hogy minden kétséget elhárítson a két párt legális képviseletét illetően. „A BEC tagjai sajnálatos módon nem vették figyelembe jogi érveinket, és 5 perc alatt egy nagyon súlyos döntést hoztak; megtiltották egy olyan politikai alakulat választásokon való részvételét, amelynek több százezer támogatója van” – áll a közleményben. 

Az USR PLUS 2020 Szövetség bízik abban, hogy ezt a hibát a legfelső bíróság szombaton „kijavítja”. „Az USR PLUS 2020 Szövetség politikai alternatívát jelent ahhoz, hogy Románia sorsa jobbra forduljon. (...) Bízunk abban, hogy a legfelsőbb bíróság, helyesen alkalmazva a törvényt, lehetőséget nyújt az állampolgároknak, hogy véleményüket kifejtsék a szövetséget illetően is” – írja Dacian Cioloş, a PLUS elnöke a közleményben. Hozzátette, egy párt elnökét nem az eljárás teszi elnökké, hanem a párt tagjainak szavazatai. „És erről van szó, mind az én, mind Dan Barna esetében” – szögezte le Dacian Cioloş. 

A Központi Választási Iroda (BEC) azzal indokolta csütörtöki határozatát, amellyel elutasította az USR PLUS 2020 Szövetség jelentkezését az európai parlamenti választásokon való megmérettetésre, hogy az igénylést Dan Barna és Dacian Cioloş írta alá, noha a politikai pártok jegyzéke szerint nem ők e két alakulat hivatalos képviselői. 








EZT OLVASTA MÁR?

X