Ponta emigrálna, ha Dragnea elnökválasztást nyerne


-A A+

Victor Ponta szerint Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök csak „masszív csalással” tudná megnyerni az államfőválasztást. A Pro Románia párt vezetője azt mondja, emigrál, ha Dragnea lesz az elnök.

Egy botoşani-i sajtótájékoztatón Ponta kifejtette, nincs esélye Liviu Dragneának arra, hogy megnyerje az év végén sorra kerülő államfőválasztást. „Dragnea csak masszív csalással lehetne elnök. Meggyőződésem, hogy demokratikus szavazással nem nyerhet” - fogalmazott, hozzátéve, ha Dragnea lesz az államfő, ő emigrálni fog. Állítása szerint nincsenek ingatlanjai külföldön, de ha szükség lesz rá, vásárol egy birtokot a Moldovai Köztársaságban.A volt miniszterelnöknek egyébként meggyőződése, hogy a PSD-elnök jelölteti magát az elnökválasztáson, bár ő maga sem bízik a győzelemben. „De van egy egyezség, amelyik így szól: Johannist újraválasztják, Dragnea pedig marad a kormánnyal és a parlamenttel, akkor azonban változni fognak a dolgok. Azt hiszem, új kormányunk lesz az elnökválasztás után” - fogalmazott. 

Ponta ismét hangsúlyozta, nem akar rosszat a PSD-nek, és ha a jelenlegi vezetőséget lecserélik, pártja „természetesen együtt fog működni” az alakulattal. 

A jelenlegi kormánytagok tevékenységét értékelve Ponta rámutatott, nagyot csalódott a pénzügyminiszterben. „Eugen Teodorovici okos és jól képzett, de hagyja magát megvásárolni, eladja a lelkét az ördögnek. Sokba fog kerülni neki is, és Dăncilă miniszterelnöknek is, hogy aláírnak minden ostobaságot, amit Dragnea és Vâlcov (Darius Vâlcov, a kormányfő gazdasági tanácsadója - szerk. megj.) kieszel” - mondta még Victor Ponta. 

Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi miniszterek közül kivel tudna együtt dolgozni, ha kormányfő lenne, Ponta Sorina Pintea egészségügyi miniszter és Teodor Meleşcanu külügyminiszter nevét említette meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X