Már csak ezen múlik a „gyerekpénz” megnövelése


-A A+

Keddi ülésén a kormány elfogadta azt a sürgősségi  rendeletet, ami közvetett módon lehetővé teszi, hogy az idei költségvetésben emelkedjen a 2 év alatti és 2 év fölötti gyerekek után járó családtámogatás („gyerekpénz”), így az államháztartási hiány GDP-arányosan 2,76 százalékra nőjön a korábban tervezett 2,55 százalékról.

A rendeletre azért volt szükség, mert korábban az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság a parlament erről szóló döntését. A törvényhozói testület azt követően szavazta meg a költségvetés hiányát szabályozó jogszabály módosítását, hogy az állami költségvetésről folytatott parlamenti vitán az ellenzék javaslatára, az RMDSZ támogatásával a honatyák megszavazták a gyermeknevelési pótlék növelését. Ezért a parlament kénytelen volt GDP-arányosan 2,55 százalékról 2,76 százalékra növelni az államháztartási hiányt.

Klaus Johannis államelnök megtámadta az alkotmánybíróságon mind az állami költségvetési jogszabályt, mind az államháztartási hiányt szabályozó törvényt. A taláros testület részben adott igazat az elnöknek, így az államháztartási hiányt szabályozó törvény módosítását formai okokra hivatkozva alkotmányellenesnek nyilvánította, a büdzsét viszont nem.

A kormány most azért fogadta el sürgősségi rendelettel a törvénymódosítást, mert szerdán ismét a parlament napirendjén szerepel az állami költségvetés, miután Johannis visszaküldte felülvizsgálatra. Ahhoz, hogy a „gyerekpénz” növelése is helyet kapjon a költségvetésben, szükség volt a jogszabály módosítására.

A napirendre tűzése után a parlament rövid időn belül újra megszavazza, majd várhatóan módosítatlanul az államfőhöz küldi a költségvetési törvényt, aki már köteles lesz kihirdetni. Ha ez márciusban megtörténik, akkor áprilisban már a megemelt gyermeknevelési pótlékot kapják majd a családok.








EZT OLVASTA MÁR?

X