FRISSÍTVE - Dăncilă fenntartja álláspontját Románia Izraeli Nagykövetségének Jeruzsálembe való költöztetéséről
Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe - jelentette be Viorica Dăncilă kormányfő vasárnap Washingtonban. FRISSÍTÉS: Fenntartja álláspontját Románia Izraeli Nagykövetségének Jeruzsálembe való költöztetéséről, jelentette ki kedd este Viorica Dăncilă miniszterelnök, aki szerint ez a lépés nem az Európai Unió ellen irányul.
Dăncilă az Egyesült Államok legbefolyásosabb Izrael-barát lobbija, az Amerikai Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC) vasárnap kezdődött három napos tanácskozásán vesz részt. A politikus az elsők között mondott beszédet a zárt körű tanácskozáson vasárnap délután. „Én, Románia miniszterelnöke és a kormány, amelyet irányítok, át fogjuk helyezni nagykövetségünket Jeruzsálembe, Izrael Állam fővárosába" – fogalmazott a kormányfő a beszéd sajtóhoz eljuttatott leirata szerint.
Dăncilă leszögezte azt is: Izrael Állam és a zsidó közösség támogatása Románia részéről „töretlen". "Eltökélt vagyok abban, hogy hozzájáruljak az Izrael és az egész Európai Unió közötti kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez" – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy Románia „Izrael Állam és a zsidó nép lojális barátja" és és leghűségesebb európai támogatója.
Viorica Dăncilă beszéde előtt Juan Orlando Hernández hondurasi elnök szintén arról beszélt, hogy országa azonnal megnyitja diplomáciai misszióját Jeruzsálemban.
Az AIPAC éves politikai konferenciája a lobbiszervezet legnagyobb szabású tanácskozása. Az idei konferencián szokás szerint rész vesz az izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu, akit a hét elején a Fehér Házban fogad Donald Trump elnök. Beszédet mond a rendezvényen Mike Pence amerikai alelnök, Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója, akárcsak az amerikai kongresszus vezető politikusai, köztük Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője és Chuck Schumer, a felsőház demokrata párti frakciójának irányítója, valamint több befolyásos amerikai politikus. A Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsai bojkottálják a rendezvényt.
A nagykövetség átköltöztetésének hátteréről itt olvashat.
Dăncilă fenntartja véleményét
FRISSÍTÉS: Fenntartja álláspontját Románia Izraeli Nagykövetségének Jeruzsálembe való költöztetéséről, jelentette ki kedd este Viorica Dăncilă miniszterelnök, aki szerint ez a lépés nem az Európai Unió ellen irányul.
„Úgy gondolom, helyesen cselekedtem, Romániának saját álláspontot kell kialakítania ahhoz, hogy tiszteljék. Saját álláspontra helyezkedni nem azt jelenti, hogy mások ellen vagy, csak annyit jelent, hogy van benned erő kitartani saját elveid mellett és azon vélemény mellett, ami meggyőződésed szerint a legjobb Románia számára. Én azt hiszem, hogy ez fontos Romániának, nagyon fontos, hogy közelebb kerüljön az Amerikai Egyesült Államokhoz, Izraelhez. Ez nem azt jelenti, hogy az Európai Unió ellen fordul az álláspontunk, mert a kettő kiegészíti egymást, nem zárja ki egymást. Az államelnök kijelentéseivel kapcsolatban: sajnálom, hogy az elnök úr ilyen kijelentésekkel áll a nyilvánosság elé, amelyek rontják Románia imázsát – mondta Viorica Dăncilă
„Nem ez az első eset, és azt hiszem, hogy Románia elnökeként inkább pozitív hozzáállást kéne tanúsítania, és amikor úgy érzi, hogy ellenvetése van, nem kéne nyilvánosan reagálnia, főleg nem sértegetnie, mert ezzel nem old meg semmit” – magyarázta a miniszterelnök a România TV-nek adott kedd esti telefonos nyilatkozatban.
„A nagykövetség elköltöztetésével kapcsolatban fenntartom a véleményemet. Azt hiszem, ezt a dolgot fel kell vállalnunk, minden államnak joga van megválasztania a fővárosát. Azt hiszem, ahogyan Liviu Dragnea elnök is mondta, Románia államelnökének a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban kell napirendre tűznie ezt a kérdést, és ott kifejtenie álláspontját. Az a tény, hogy annyi ideje nem nevezett ki egy izraeli nagykövetet, arra utal, hogy valójában az államfőnek nem érdeke a jó viszony kialakítása ebben az irányban, ezen a Washington–Tel-Aviv tengelyen” – fogalmazott a miniszterelnök.
- 33299 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33301 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33301 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33303 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33304 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33304 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni