Elhalasztották a szenátusi elnök marokkói látogatását
Marokkói kérésre elhalasztották Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnöknek az afrikai országba tervezett látogatását – közölte kedden a felsőház.
Tăriceanu az eredeti tervek szerint március 27-e és 31-e között látogatott volna Marokkóba ottani hivatali kollégája, Hakim Benchamach meghívására, a látogatást azonban – a marokkói fél kérésére – egy később, közös megegyezéssel meghatározandó időpontra halasztották – tájékoztat a közlemény.
A szenátuselnök vezette romániai küldöttség tagjai a marokkói parlament két házelnökével, a miniszterelnökkel és a marokkói külügyminiszterrel folytattak volna megbeszélést a látogatás alkalmával, illetve szerepelt a programban az V. Mohammed-mauzóleumnál való tiszteletadás, illetve a Tanger Med kikötő meglátogatása is – áll a szenátus házbizottsági ülésén ismertetett memorandumban.
A dokumentum szerint a látogatás célja a két ország közötti parlamenti párbeszéd megerősítése lett volna, tekintettel arra, hogy Marokkó elsődleges kapcsolatot jelent a Románia és az észak-afrikai országok közötti politikai párbeszéd intenzívebbé tétele, az együttműködés kiterjesztése érdekében.
Mint ismert, egy nappal korábban, hétfőn a jordán király lemondta romániai látogatását, amiért a kormányfő kilátásba helyezte az izraeli külképviselet Jeruzsálembe költöztetését. A román sajtó szerint a marokkói látogatás elhalasztását is Dăncilă kijelentése indokolja.
- 33241 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33243 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33243 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33245 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33246 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33246 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni