Iordache-tervezet: határidőt szabnának az alkotmányossági kifogások emelésére


-A A+

A képviselőház szerdán elfogadta azt a Florin Iordache szociáldemokrata képviselő által benyújtott jogszabályjavaslatot, amely előírja, hogy a parlament által elfogadott határozatokat legtöbb 15 napon belül lehet megóvni az alkotmánybíróságon. 

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) bejelentette, hogy a tervezetet megtámadja az alkotmánybíróságon, amennyiben azt a szenátus is elfogadja döntő házként ebben a formában. Az alsóházban 168-an szavaztak a javaslat elfogadása mellett, 91 ellene, és három tartózkodást jegyeztek. 

„A szenátus, illetve a képviselőház plénumának, valamint a két ház együttes plénumának határozatai ellen a Hivatalos Közlönyben való megjelenésüktől számítva legtöbb 15 napon belül lehet kifogást emelni az alkotmánybíróságon” – írja elő az elfogadott tervezet. Jelenleg az alkotmánybíróság működését szabályozó törvényben nincs megszabva erre határidő. 

A képviselőház által elfogadott tervezet előírja még, hogy amennyiben a taláros testület megállapítja, hogy a megóvott határozat vagy szabályzat valamely előírása alkotmányba ütközik, az illető háznak 45 nap áll rendelkezésére, hogy újratárgyalja azt és összhangba hozza az alaptörvénnyel. Ez időszak alatt az érintett rendelkezéseket felfüggesztik. A 45 napos időszak végén az alkotmányba ütköző előírások jogi hatása megszűnik – áll még a tervezetben.

Gabriel Andronache liberális képviselő kijelentette, a tervezet korlátozza az alkotmánybíróságon való fellebbezés jogát. „Ellene fogunk szavazni és megtámadjuk az alkotmánybíróságon” – szögezte le Andronache.

Stelian Ion USR-képviselő is bejelentette, hogy alakulata megóvja a tervezetet a taláros testületnél. „A tervezet indoklása nincs megalapozva. Az a tény, hogy a parlament valamely határozata ellen alkotmányossági kifogást lehet emelni egy-két év múltán is, nem jelenti azt, hogy visszamenőleg hatályos döntés születik. Az alkotmánybíróság döntései csak előremutatóan hatályosak. Ez a módosítás alkotmányba ütközik. Természetesen megóvjuk az alkotmánybíróságnál' – szögezte le Stelian Ion. 

Erre reagálva Florin Iordache azt mondta, hogy az ellenzék ha kell, ha nem, óvásokat nyújt be az alkotmánybírósághoz, „ez pedig jogot ad a kormánynak, hogy sürgősségi rendeleteket hozzon. Elfogadhatatlan, hogy évekig várjunk bizonyos döntésekre, mivel önök felébrednek, hogy meg akarják támadni azokat az alkotmánybíróságon”.

Az ügyben a képviselőház első házként szavazott, a szenátus lesz a döntő fórum.








EZT OLVASTA MÁR?

X