Miért törné el a konstancai polgármester Remus Cernea lábát?


-A A+

„Ha Konstancára jön, eltöröm a lábát"– ezzel fenyegette meg hétfőn este Radu Mazăre, a kikötőváros szociáldemokrata polgármestere a szintén szociáldemokrata Remus Cerneát, mert megvonná az állami támogatást az egyházaktól.

A környezetvédelmi aktivistából lett politikus a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) Konstanca megyei jelöltjeként került be a parlamentbe. Az egyik első törvényjavaslata az volt, hogy az egyházak többé nem kapjanak pénzt az állami költségvetésből. A képviselő a német modell bevezetését javasolta a felekezetek támogatására. E szerint a polgárok – ha akarják – az adójuk egy részét irányítanák át az általuk preferált egyháznak.mazarecernea

Mazăre hülyének nevezte Cerneát, és elhatárolódott a javaslatától. Emlékeztetett arra, hogy tavaly Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kérésére lett az USL Konstanca megyei jelöltje. „Felkaroltuk, segítettük, és ahelyett, hogy Konstanca környezetvédelmi problémáival foglalkozna, ez a hülye a pópákkal vitatkozik" – jelentette ki a polgármester. Cernea törvénykezdeményezésétől hétfőn Victor Ponta is elhatárolódott.

Az ortodox egyház közleményben tiltakozott a tervezet ellen. Az állásfoglalás emlékeztetett arra, hogy a felekezetek az állami költségvetésnek igen kis hányadát, 0,2 százalékát kapja támogatásként, ez az összeg pedig „nem könyöradomány, hanem az egyházak társadalomban betöltött szerepének az elismerése".

A közlemény emlékeztet arra is, hogy az EU- legtöbb államában támogatják a költségvetésből a felekezeteket. Az ortodox egyház szerint a támogatás megvonása csak akkor képzelhető el, ha a felekezetek teljes körű restitúcióban részesülnének.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X