Fellebbezést nyújtott be Kövesi a hatósági felügyelet elrendelése ellen


-A A+

Megfellebbezte a legfelsőbb bíróságon Laura Codruţa Kövesi az ellene foganatosított hatósági felügyeletet, amelyet az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály (SIIJ) rendelt el.

Kövesit abban az ügyben helyezte hatósági felügyelet alá a SIIJ, amelyben hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják az Országos Befektetési Alap (FNI) volt igazgatójának, Nicolae Popának a hazaszállítása kapcsán. A bíróság egyelőre nem tűzte ki a volt DNA-főügyész fellebbezése elbírálásának időpontját.

Laura Codruţa Kövesi ellen csütörtökön rendelt el hatósági felügyeletet a SIIJ, miután annak ügyészei hat órán át hallgatták ki. A korrupcióellenes ügyészség egykori vezetője nem hagyhatja el az országot, nem nyilatkozhat a sajtónak és nem tevékenykedhet az ország legmagasabb szintű nyomozó hatóságának ügyészeként. A kihallgatásról való távozásakor Kövesi azt mondta, az intézkedéssel a cél, hogy hallgatásra bírják, ugyanakkor így akarják nyomás alatt tartani az igazszágszolgáltatási rendszer azon szereplőit, akik lelkiismeretesen látták el feladatukat.

Kövesi ellen 2018 decemberében indult kivizsgálás egy olyan feljelentés alapján, amelyet a korrupciós ügyben vád alá helyzett és emiatt Szerbiába menekült volt képviselő, Sebastian Ghiţă nyújtott be.

A SIIJ ügyészei szerint Laura Codruţa Kövesi 2011-ben, amikor Románia legfőbb ügyészi tisztségét töltötte be, 268.689,36 lejt kért és kapott Sebastian Ghiţă panaszostól, hogy hivatali kötelességeit megszegve dokumentumokat állítson ki az indonéziai Jakartában lévő Nicolae Popa kiadatásának ügyében. Ebben az időszakban, legfőbb ügyészi minőségében, Kövesi bevonta az általa vezetett intézményt Nicolae Popa kiadatásába, megsértve ezzel a romániai központi hatóságok hivatali kompetenciáit szabályozó, valamint a legfőbb ügyészség megszervezését és hatásköreit szabályozó törvényeket, és elrendelte azon személyek utazási költségeinek biztosítását, akiknek Nicolae Popa hazaszállítása volt a feladatuk (az illető személyek a Román Országos Rendőr-főkapitányság keretében működő Nemzetközi Rendőrségi Együttműködés Központjának az alkalmazottai voltak, illetve köztük volt a Román Hírszerző Szolgálat egy tisztje is) - állítják a SIIJ ügyészei.

A nyomozók szerint ugyanakkor 2017 áprilisában, egy legfőbb ügyészségi kihallgatáson, a tanúként nyilatkozó Laura Codruţa Kövesi a valósággal ellentétben azt állította, hogy kizárólag intézményes kapcsolata volt Sebastian Ghiţával, tagadva a személyes kapcsolat tényét.








EZT OLVASTA MÁR?

X