Az EP-választás jó alkalom demokratizálni az uniót
Az Európai Unió jövője azon múlik, sikerül-e felszámolni a jelenlegi demokráciadeficitet és európai szinten is meghonosítani a képviseleti demokrácia elvét – hangoztatta Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke hétfőn a román uniós elnökség által rendezett interparlamentáris tanácskozás megnyitóján.
Tăriceanu szerint az Európai Parlament (EP) szintjén azért van demokráciadeficit, mert a mandátumokért folyó harcban a tagországok pártjai belpolitikai csatát vívnak egymással, tehát az EP összetétele nem feltétlenül tükrözi a választók nézeteit az európai témákról. A szenátusi elnök szerint azonban a népakarat érvényesülésének hiánya főleg abban nyilvánul meg, hogy a polgárok által választott EP-nek nincsenek eszközei az unió „kormányának” – az Európai Bizottságnak (EB) – az elszámoltatására. Az európai elitek kisajátították a politika irányítását, amelyet most „a bürokraták, bankárok és mindenféle választói felhatalmazás nélküli szakértők” határoznak meg – állapította meg az Európai Unió jövőjéről rendezett parlamenti tanácskozás házigazdája.
Szerinte az EU alapítói egy szabad Európát, nem politikai diktátumot, vagy bürokratikus arroganciát akartak, az EP-választás pedig jó alkalom demokratizálni az uniót, megszabadítani az elitek által irányított politizálástól. Úgy vélekedett: helyre kell állítani a kapcsolatot az unió és polgárai között, el kell utasítani az országok hierarchizálását, azt a gyakorlatot, hogy a döntési jog csak a kiváltságosakat illeti meg.
Megemlítette azt is, hogy Romániában például meglehetősen nehéz megmagyarázni a polgároknak, hogy az ország miért nem része a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetnek, jóllehet minden feltételt teljesített. A romániaiakban egyre terjed a meggyőződés, hogy nem tekintik teljes jogú polgároknak őket Európában, ehhez képest dicséretes, hogy a csalódottság nem okozott populista hullámot és kétharmaduk még többé-kevésbé pozitív érzelmeket táplál az EU iránt – értékelte a felsőház elnöke.
Nyolcvan ügyet zártak le eddig a román EU-elnökség alatt
Az EU Tanácsának soros elnökeként Romániának 80 ügyet sikerült lezárnia mandátuma félidejében, ez is tükrözi, hogy az ország „mennyire komolyan kezeli az európai ügyeket” – fejtette ki Florin Iordache képviselőházi a konferencia megnyitóján. „Három hónap alatt Románia nagyban hozzájárult a folyamatban lévő európai dossziék megoldásához, és sikerült lezárnia 80-nál többet ezek közül” – fejtette ki. Megemlítette ugyanakkor, hogy az unió szintjén aggodalomra ad okot Nagy-Britannia kilépésnek ügye (Brexit). „Egy esetleges megegyezés nélküli Brexitnek katasztrofális következményei lehetnek az európai állampolgárokra és cégekre. Az elmúlt hónapok kemény tárgyalásai alatt az EU egységes maradt, felkészülve bármely lehetséges forgatókönyvre” – mondta Iordache.
Az Európai Unió jövőjéről Bukarestben megrendezett, kedden záruló interparlamentáris tanácskozás következtetéseit közös nyilatkozatban fogalmazzák meg az EU állam- és kormányfőinek május 9-én, Nagyszebenben megtartandó csúcstalálkozója számára.
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34917 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni