Erdélybe látogat május elején Orbán Viktor


-A A+

Orbán Viktor az európai parlamenti választásokat megelőzően, május elején Erdélybe utazik.

Erről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyilatkozott a hvg.hu-nak, miután hétfőn az Európai Néppárt magyar tagszervezeteinek vezetőivel együtt a magyar miniszterelnökkel találkozott Budapesten.

Kelemen a portálnak elmondta, a közös kampányról is tárgyaltak Orbán Viktorral, és ennek keretében utazik majd a Fidesz elnöke május elején Erdélybe. „Az RMDSZ-nek biztosan lesznek olyan politikai üzenetei, melyek találkoznak majd a Fideszével” – magyarázta az RMDSZ elnöke.

Arra a kérdésre, hogy ha kizárják a Fideszt a Néppártból, akkor szolidaritásból mennek-e velük, Kelemen Hunor azt mondta: ez a kérdés nincs napirenden. Szerinte ráadásul a jelenlegi vitát le is kellene venni a napirendről, mert nem hoz szavazatot, és most egy erős Európai Néppártra van szüksége Brüsszelnek, aminek a választások után is meg kell maradnia.

„Jean-Claude Juncker kijelentéseit ennek ellenére nem lehet figyelmen kívül hagyni” – utalt a politikus az Európai Bizottság elnökének azon kijelentésére, hogy Orbán Viktoréhoz hasonló nacionalizmus és mások elutasítása háborúhoz vezet.








EZT OLVASTA MÁR?

X