Brüsszelben tiltakoznak a romániai bírák és ügyészek


-A A+

Három igazságügyi szakmai szervezet, a Romániai Bírák Fóruma, az Ügyészek Jogállásának Védelméért Mozgalom és a Kezdeményezés az Igazságszolgáltatásért Egyesület vezetői és tagjai szerveznek tiltakozást csütörtökön Brüsszelben.

Az Európai Unió fővárosának igazságügyi palotája előtt megtartott akciójukkal a romániai igazságszolgáltatás függetlenségét gátoló törekvésekre, különösen a kormány által kidolgozott 7-es számú sürgősségi rendelet aggodalomra okot adó következményeire próbálják felhívni a figyelmet (emlkezetes, ez utóbbi ellen március során orzságszerte töb városban is tüntettek a bírák és ügyészek).

Cristian Dănileț bíró elmondta, ogy Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével és Antonio Tajanival, az Európa Parlament elnökével is találkoznak, és több más uniós intézmény elöljáróit is tájékoztatják arról, hogy a bukaresti szociáldemokrata kormány miképpen próbálja saját érdekeinek alávetni az igazságszolgáltatást.

Brüsszelben szintén csütörtökön tartják az európai főügyészi kinevezésről szóló tárgyalások harmadik fordulóját. A tisztség egyik esélyese Laura Codruța Kövesi volt korrupcióellenes főügyész.

A bírák és ügyészek egyebek mellett az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) létrehozását kifogásolják és azt, hogy a kormányrendelet kivonja a speciális vádhatóságot a legfőbb ügyész hatásköre alól. Azt is nehezményezik, hogy – a 7-eskormányrendelet értelmében – ezentúl a vádhatóságok vezetését nem lehet ideiglenes ügyvivőkre bízni.







EZT OLVASTA MÁR?

X