Bűnvádi eljárást kezdeményeznek a szállításügyi miniszter ellen


-A A+

A legfőbb ügyészség tájékoztatása szerint újabb bűnvádi eljárást indítanak Răyvan Cuc szállításügyi miniszter ellen.

A tárcavezetőt a TAROM légitársaság vezetőségi tagjainak cseréjével kapcsolatban gyanúsították meg befolyással való visszaéléssel.

Az aradi munkalátogatáson tartózkodó miniszter úgy reagált erre az őt kérdező újságíróknak, hogy „bizonyos köröket zavar” a tevékenysége, és ilyen módon akarják eltávolítani. „El akartak kobozni egy olyan nemzeti jelentőségű márkát, mint a TAROM, én pedig nem engedtem. Bizonyára azok állank e mögött, akiknek keresztbe tettem” – nyilatkozta.








EZT OLVASTA MÁR?

X