FRISSÍTVE – Bírálatok özönét vonta magára a Temesvár Társaság a legfőbb ügyész kitüntetése miatt


-A A+

FRISSÍTVE: Hétfő este az 1989-es rendszerváltó forradalom eszméit éltető és ápoló Temesvár Társaság Remény-díjat adományozott Augustin Lazăr legfőbb ügyésznek, amiért a közösségi oldalakon kritikák özönét vonta magára. Ugyanakkor a főügyész állítólagos titkosszolgálati múltja miatt a Társadalmi Párbeszédért Csoport nevű civil szervezet visszavonta az eredetileg Lazărnak szánt 2018-as díját.

A fiatal ügyészgenerációnak ajánlotta Augustin Lazăr a Remény-díjat, amelyet a Temesvár Társaságtól kapott hétfőn.

„Mandátumom végén egy üzenetem van az ügyészek fiatal generációjához. Nekik ajánlom ezt a díjat a független ügyészséggel együtt. Senki nem vádolhat azzal, hogy egy politikai ellenőrzés alatt álló ügyészséget hagytam hátra, sőt” – hangoztatta. Lazăr kifejtette: folytatni kívánja az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítését, ezért újabb mandátumra pályázik.

A Temesvár Társaság 2018-as tevékenységéért ítélte Augustin Lazărnek a Remény-díjat, „a társadalom általános érdekében kifejtett tevékenységéért, a jogrend, valamint a polgári jogok és szabadságok védelméért”. Nagy szerepet játszott bizonyára ebben, hogy elkészült az 1989-es forradalom perének vádirata, ami alapján bíróság elé állítják többek között Ion Iliescu volt államfőt, aki emberiesség elleni bűncselekménnyel vádolnak a forradalom idején emberéleteket követelő diverziókeltésért.

Lazăr emlékeztetett: ezelőtt három esztendővel, amikor átvette a legfőbb ügyészség vezetését, vállalta, hogy megoldja az úgynevezett „történelmi dossziékat”, többek között a forradalom, a bányászjárás, Gheorghe Ursu stb. ügyét, és örvend, hogy fiatal kollégái segítségével sikerült tartania a szavát.

A díjátadó után a Temesvár Társaság Facebook-oldalát elárasztották a bíráló kommentárok, egyesek szerint Lazăr kitüntetésével a szervezet az egykori titkosügynökök oldalára állt, mások azt írták, hogy ezek után a Temesvár Társaságot „fel kellene számolni”, és volt olyan hozzászóló is, aki úgy vélte, „elásták a Temesvári Nyilatkozat 8. pontját” (ez az a cikkely, amelyben – rögtön a rendszerváltás után – a közélet megtisztítását követelték a kommunista rezsim kiszolgálóitól).

A közfelháborodásra az adott okot, hogy a közelmúltban felröppent a hír, hogy Augustin Lazăr az 1980-as években főszerepet játszott egy (vagy akár több), a nagyenyedi börtönben fogva tartott ellenálló szabadlábra helyezésének megakadályozásában, illetve a titkosszolgálat ügybuzgó kiszolgálója volt. Lazăr tagadta a vádakat és azt, hogy együttműködött volna a hírhedt Securitatéval, s mint mondta, vállalja az újbóli átvilágítást is.

Mintegy erre reagálva a Társadalmi Párbeszédért Csoport (román betűszóval: GDS) nevű, szintén a rendszerváltás hajnalán alakult civil szervezet kedden bejelentette: a közelmúlt botrányai miat kétségek merültek fel a legfőbb ügyész személyével kapcsolatban, és ezért nem osztják ki a 2018-as GDS-díjat, amit eredetileg Lazărnak szántak volna „a korrupcióellenes harcban nyújtott különleges érdemeiért”.

Mégis elküldik a díjat

A Társadalmi Párbeszédért Csoport kitünti Augustin Lazăr legfőbb ügyészt, de bejelentette: törli a szerdára tervezett díjátadási ceremóniát. A GDS közleménye szerint azért döntöttek úgy, hogy mégis átadják az elismerést, mert a legfőbb ügyész közölte: Iulius Filip egykori ellenállónak küldi tovább azt.

A GDS „szolidaritásáról biztosítja” Lazărt és hozzáteszi: a díjat elküldik a legfőbb ügyészségre, ahonnan Lazăr továbbküldheti.

Lazăr keddi sajtóközleményében jelentette be, hogy a volt politikai foglyoknak ajánlja fel a díjat, és a kitüntetést Iulius Filipnek küldi tovább.

Ugyancsak kedden Daniel Morar alkotmánybíró bejelentette, hogy visszaadja a GDS-nek a 2011-ben kapott díjat, mert noha Augustin Lazăr „nem vallatótiszt, de semmiképpen sem ártatlan”.








EZT OLVASTA MÁR?

X