Cáfolja a külügy a félmillió pakisztáni vendégmunkás befogadási tervét
Közleményben cáfolta a külügyminisztérium csütörtökön azokat a sajtóhíreket, melyek szerint Románia félmillió pakisztáni vendégmunkás befogadásával próbálná enyhíteni a krónikus munkaerőhiányt.
A tárca közleménye szerint Szajid Zulfi Buhari, a Pakisztáni Iszlám Köztársaság diaszpóráért és emberi erőforrásokért felelős miniszteri rangú kormánytanácsosa szerdán udvariassági látogatáson fogadta Niculaie Goia iszlámábádi román nagykövetet, akivel más témák mellett valóban beszéltek arról, hogyan lehetne szervezett és törvényes keretek között pakisztáni munkaerővel pótolni a romániai munkaerő-deficitet. Megbeszélésükön azonban nem állapodtak meg semmilyen erre vonatkozó kvótáról és akciótervről.
A kommüniké felidézi, hogy a kormány határozata szerint Románia idén legtöbb 20 ezer, az Európai Unión kívülről érkező külföldinek ad munkavállalási engedélyt. A román nagykövet kérésére a találkozóról kiadott iszlámábádi kormányközleményt utólag pontosították – közölte a külügyminisztérium.
A Profit.ro gazdasági portál és több más hírforrás – az iszlámábádi kormányközlemény eredeti, immár elérhetetlen változata alapján – szerdán arról írt, hogy Románia 2020-ig félmillió pakisztáni szakképzett és szakképzetlen vendégmunkást fogad be az iszlámábádi helyi sajtó tájékoztatása szerint. A portál felidézi, hogy Románia 2017-ben ötezer, tavaly pedig tízezer EU-n kívülről érkezett vendégmunkást fogadott be.
A pakisztáni kormány kijavított sajtóközleménye is tartalmazza a román nagykövet azon állítását, miszerint Románia potenciálisan akár egymillió szakképzett és szakképzetlen munkást is be tudna fogadni a világ minden tájáról. Goia példaként azt hozta fel, hogy Románia 40 ezer pakisztáni gépkocsivezetőt tudna alkalmazni – írta a találkozóról a pakisztáni APP hírügynökség.
A romániai munkaerőhiányhoz nagyban hozzájárult, hogy a 2007-es európai uniós csatlakozás óta több mint hárommillió román állampolgár telepedett ki jobb megélhetést keresve nyugat-európai országokba.
- 33020 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33022 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33023 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33024 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33025 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33025 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni