Tudose: A Pro Románia nem vesz részt a btk.-szavazáson


-A A+

A Pro Románia törvényhozói nem fognak részt venni sem a büntetőtörvényköny módosítását célzó, sem pedig egy esetleges kormányátszervezésről szóló parlamenti szavazáson – közölte vasárnap Mihai Tudose, a párt alelnöke.

Tudose kifejtette, azt tartja helyesnek, hogy csak azok legyenek a teremben a btk. módosításáról szóló szavazáson, akik felvállalják a jogszabályt. Azon véleményének is hangot adott, miszerint a tervezetek nem fogják megkapni a kellő szavazatszámot a parlamentben. „Nem hiszem, hogy átmennek. Bízom a többiek jóérzésében” – tette hozzá.

Azt is közölte, hogy a Pro Románia nem fog szavazni abban az esetben sem, ha a parlamentben szavazásra bocsátanak egy esetleges kormányátszervezésre vonatkozó javaslatot. „Sőt a teremben sem leszünk” – mondta.

A szenátus plénuma szerdán fogadta el a btk.-t módosító tervezetet abban a formájában, ahogy azt az igazságügyi törvényekkel foglalkozó különbizottság kidolgozta. A tervezetről a képviselőház szavaz döntő fórumként.








EZT OLVASTA MÁR?

X