Egy lej erkölcsi kártérítést követel Augustin Lazăr az igazságügyi minisztériumtól


-A A+

Szimbolikus, egylejes kártérítési igénnyel nyújtott be keresetet a Gyulafehérvári Táblabírósághoz Augustin Lazăr, ugyanakkor kérve, hogy az igazságügyi minisztérium kérjen bocsánatot a legfőbb ügyészi tevékenységét kiértékelő jelentésben foglaltak miatt.

A gyulafehérvári ítélőtáblán újabb tárgyalást tartottak kedden abban a perben, amelyet Augustin Lazăr indított az igazságügyi minisztérium ellen tavaly novemberben, a legfőbb ügyészi tisztségből való menesztését célzó eljárás felfüggesztését követelve.

A keddi tárgyaláson Lazăr ügyvédje, Ovidiu Podaru közölte, mivel védence időközben benyújtotta nyugdíjaztatási kérelmét, és meg is jelent a Hivatalos Közlönyben a rendelet a tisztségből való felmentéséről április 27-i hatállyal, eredeti követelésük okafogyottá vált, ezért az eljáráshoz fűződő érdek hiányának megállapítására irányuló kérelmet nyújtottak be.

Mivel azonban úgy vélik, hogy az igazságügyi miniszter által készített jelentésbe foglaltak nem fedik a valóságot, Lazăr szakmai hírnevének helyreállítása érdekében benyújtottak egy megsemmisítési keresetet is, és azt kérik az ítélőtáblától, kötelezze a tárcát, hogy hivatalos honlapján, közleményben kérjen bocsánatot a jelentésben foglaltak miatt. Emellett egy lej kártérítést is követelnek a minisztériumtól – tette hozzá az ügyvéd.

Az ítélőtábla május 21-én dönt az eljáráshoz fűződő érdek hiányának megállapítására irányuló kérelemről.

Augustin Lazăr tavaly novemberben, hivatalos lakhelyének megfelelően a gyulafehérvári ítélőtáblánál indított pert az igazságügyi minisztérium ellen, kérve, hogy függesszék fel azt az eljárást, amelyet Tudorel Toader tárcavezető kezdeményezett a leváltására. A gyulafehérvári ítélőtábla azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem illetékes az ügy elbírálásában, és az illetékességet a bukaresti ítélőtáblához hárította át. December 12-én aztán a bukaresti ítélőtábla szintén úgy értékelte, hogy az ügy nem tartozik a hatáskörébe, és visszaküldte a dossziét Gyulafehérvárra.








EZT OLVASTA MÁR?

X