Hegedüs Csilla: Európának szüksége van a nők tudására


-A A+

„Közös felelősségünk, hogy Európa erősödjön, Erdély fejlődjön! Együtt vagyunk igazán erősek, együtt változásokat generálhatunk, együtt teremthetjük meg azt az Erdélyt, amelyben jó élni” – ezzel bátorította Hegedüs Csilla Szatmár megye nőszervezeteinek és nőszövetségeinek képviselőit a Láncos templom gyülekezeti házában szervezett találkozón.  

Az RMDSZ EP-képviselőjelöltje elmondta: „Ha minél többen és minél többször mondjuk el problémáinkat és együtt keresünk rá megoldásokat, akkor senki sem tudja ezeket szőnyeg alá seperni. Európának szüksége van a nők tudására, szervezőkészségére, közösségformáló erejére.”

„Nagyon jó tudni, hogy Szatmár megyében, Szatmárnémetiben egy erős közösség tevékenykedik, akik folyamatosan tesznek azért, hogy jobb legyen itthon élni. Ez elsősorban azt jelenti, hogy teljes jogú állampolgárai lehetünk országunknak, hogy tiszteletben tartják jogainkat, szabadon használhatjuk nemzeti szimbólumainkat, anyanyelvünket. Gyermekeink magyarul tanulhatnak az iskolában, és senki sem űz gúnyt abból, ha magyarul szólalunk meg az orvosnál, senki sem büntet meg azért, mert szeretnénk magyarul is feltüntetni utcáink, épületeink nevét. Továbbá azt, hogy a fiatal szülők megfelelő támogatást kapnak, hogy gyerekeink felújított iskolákba járhatnak, kórházaink megfelelő ellátást biztosítanak, időseink pedig méltó életkörülmények között élhetnek. Ehhez azonban az kell, hogy több, könnyebben lehívható uniós forrásunk legyen” – fogalmazott a politikus.

Hegedüs Csilla hozzátette, hogy ennek érdekében egy erős magyar képviseletre van szükség az Európai Parlamentben, amely képviselni tudja közösségünk érdekeit, amely kiharcolhatja az őshonos kisebbségeket védő európai kerettörvényt, és amely megakadályozhatja azt, hogy csökkentsék az EU-s támogatásokat. Arra kérte a jelenlevőket, május 26-án ezt támogassák.

„Májusban arról döntünk, hogy az Erdélybe érkező támogatások megmaradjanak és növekedjenek. Az uniós támogatásokból út, csatornahálózat, templom és iskola épült, településeink fejlődtek, közösségünk gyarapodott. Még többet fejleszthettünk volna, ha Bukarest az el nem költött uniós pénzeket átcsoportosítja a helyi közösségek javára. Meg kell őriznünk az uniós fejlesztési pénzeket, csökkenteni kell a bürokráciát, egyszerűsíteni kell a szabályokat, egyértelművé kell tenni az alkalmazási módszertant” – szögezte le.

A politikus megköszönte a Nőszervezet és a Nőszövetség munkáját, hogy mindig felkarolják a társadalmi problémákat és tesznek ellenük, hogy harcolnak a mellrák és a családon belüli erőszak ellen, hogy adományokat gyűjtenek a rászorulóknak, hogy közösségformáló és közösségerősítő tevékenységeket szerveznek.

Az eseményen továbbá részt vett Pataki Csaba, Szatmár megye tanácsának elnöke, Erdei Doloczki István képviselő, Major Melinda, a Szatmár megyei Nőszervezet elnöke, Bogya-Kis Mária, a Királyhágómelléki Református Nőszövetség elnöke és Nagy Erika a Szatmár megyei Református Nőszövetség elnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X