RMDSZ-kampányindító Háromszéken: jövőt Székelyföldön csak igenekre lehet építeni


-A A+

Szeretlek Székelyföld! mottóval indította csütörtökön európai parlamenti választási kampányát az RMDSZ Kézdivásárhelyen, ahol a szövetség székelyföldi önkormányzati vezetői, parlamenti képviselői és EP-képviselőjelöltjei mellett Kelemen Hunor szövetség elnök és Hidvéghi Balázs, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség kommunikációs igazgatója is a közelgő választás tétjéről beszéltek. Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének tisztújító küldöttgyűlésén Tamás Sándor elnök újabb négy évre kapott mandátumot a 228 háromszéki küldöttől, és folytatja a munkát Grüman Róbert ügyvezető elnök is.

A háromszéki RMDSZ élére újraválasztott Tamás Sándor elmondta: azt akarják, hogy Székelyföld olyan hely legyen, ahol érdemes élni, ahová néhány év múlva visszajönnek a ma idegen földön szerencsét próbáló fiatalok is. Véleménye szerint a következő időszak legfontosabb feladata, hogy helyreállítsák a székelyek önbecsülését, mert az felszabadítja a vállalkozói kedvet, a munkakedvet, a szellemi energiákat, bátorságot ad a családalapításhoz és gyermekvállaláshoz. „Jövőt itthon, Székelyföldön csak igenekre lehet építeni” – zárta beszédét Tamás Sándor.

Az esemény házigazdájaként Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere arra kérte az RMDSZ EP-képviselőjelöltjeit, „lépjenek fel a magyarokat ért támadások ellen, képviseljék ügyeinket magas szinten, mert már csak egy európai szintű kisebbségvédelmi törvényben látják a reménysugarat. Fontos, hogy ott legyetek és panaszainkat tolmácsoljátok, hogy ne Rareș Bogdan mondja el helyettünk, hogy milyen jól érezzük magunkat Erdélyben” – mondta a kézdivásárhelyi elöljáró.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint Európát szeretnék minél közelebb hozni az emberekhez, hogy érezzék: az unió értük van, róluk szól. „Az itt élő gazdáknak szükségük van arra, hogy elmagyarázzuk az unió döntéseit, de az unióban is szükség van arra, hogy az ő hangjukat »kierősítsék«. Ezért nagyon fontos, hogy a május 26-i szavazás eredményeképpen erős magyar érdekképviseletünk legyen az Európai Parlamentben” – hangsúlyozta Borboly Csaba.

Fülöp László Zsolt, Szováta polgármestere Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök üzenetét tolmácsolva méltatta a székelyföldi együttműködés erejét. Felidézte, Maros megye élén nem mindig volt magyar ajkú vezető, olyankor Szováta sikerrel vállalta fel a székelyföldi együttműködést, politikai, közigazgatási, kulturális és turisztikai téren is. „Olyan emberek kellenek a közösség élére, akik fel merik vállalni nemzeti ügyeinket, ki mernek állni jogainkért” – szögezte le a szovátai elöljáró.

A Kárpát-medencei magyarok a magyar ügyért együtt léphetnek fel

A kézdivásárhelyi kampányindítón Kelemen Hunor szövetségi elnök a május 26-i EP-választás tétjéről szólva kifejtette: ma már a szkeptikusok is egyetértenek abban, hogy jelentős változások következnek a kontinensen. „Nekünk pedig fontos az, hogy a reformok után is megőrizhessük identitásunkat, hogy a magyar magyar, a román román maradhasson. A kereszténydemokrácia értékeire kell alapozni a változást, és ennek motorját számunkra a Kárpát-medencei magyar képviselet jelenti. Száz esztendő után először végre van egy hely, ahol a Kárpát-medencei magyarok a magyar ügyért együtt, közösen léphetnek fel” – tette hozzá a szövetségi elnök.

Kelemen Hunor szerint az Európai Parlamentben folytatják az európai kisebbségvédlemi polgári kezdeményezéssel (Minority SafePack Innitiative) elindított törekvést, amely az őshonos kisebbségek jogainak védelmére irányul. Emellett fontos a települések fejlesztésére szánt pénzek és a gazdáknak járó támogatás növelése is. „Itt, Háromszéken, Székelyföldön sok ember él mezőgazdaságból. A területalapú támogatást meg kell őrizni és növelni, hiszen 75 ezerre tehető azoknak a magyar embereknek a száma, akik Erdély-szerte ilyen típusú támogatást kapnak az EU-tól” – fogalmazott.

Az RMDSZ szövetségi elnöke bírálta az Ukrajnában csütörtökön elfogadott kisebbségellenes nyelvtörvényt, ami a magánbeszélgetésekre és vallási szertartások szintjére korlátozza az anyanyelvhasználatot. „Ukrajna ezzel egyre inkább távolodik az uniós csatlakozástól. Egy ilyen országnak nincs mit keresnie egyelőre az Európai Unióban” – mondta Kelemen Hunor, aki teljes szolidaritásáról biztosította a kárpátaljai magyarokat és az Ukrajna területén élő román közösség tagjait.

Nemzeti érdek jelenlétünk az Európai Unióban

Az európai parlamenti választáson nagyon lényeges minden egyes magyar szavazat, hangsúlyozta Hidvéghi Balázs. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség kommunikációs igazgatója, EP-képviselőjelölt a a nagyobbik magyar kormánypárt nevében arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy támogassák az RMDSZ listáját, hogy minél erősebb legyen az Európai Parlamentben a magyar képviselet.

„Nemzeti érdek jelenlétünk az Európai Unióban, egy olyan közös Európát támogatunk, amelyben a belső határok átjárhatók, hiszen ez a magyar egységet is szolgálja. Ugyanakkor az EU-nak meg kell védenie a külső határait és nemet kell mondania a bevándorlásra. Az is látható, hogy az EU jó eszköz, de nem csodaszer, tennünk kell azért, hogy az európai politika napirendjére kerüljön az őshonos nemzeti kisebbségek ügye” – magyarázta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség kommunikációs igazgatója.

Erős Európát, fejlődő Erdélyt!

Az RMDSZ EP-képviselőjelöltjei is a választás tétjéről, az uniós tagság hozadékáról, fejlesztési pénzekről beszéltek. Winkler Gyula rámutatott, hogy a Bukarestből lebonyolított Nagyinfrastruktúra Operatív Program projektjeinek elhúzódása miatt kétmilliárd eurót veszíthet el Románia. Az RMDSZ ezt próbálja megakadályozni, ezért kérte a miniszterelnöktől, hogy folyamodjon az Európai Bizottsághoz, és kérje ennek a kétmilliárd eurónak az átcsoportosítását az önkormányzatok javára. „Ha ezt a bizottság jóváhagyja, akkor átlagban 50 millió euró érkezne minden egyes romániai megyébe. Ebből a pénzből olyan projekteket lehetne finanszírozni, amelyek esetében már holnap el lehetne kezdeni a munkát” – mutatott rá a képviselőjelölt.

Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje, az őshőnos európai kisebbségek ernyőszervezete, a FUEN elnöke szerint a május 26-i EP-választások tétje a biztonság és a jólét. „Számunkra a biztonság azt jelenti, hogy szülőföldünkön otthon érezhessük magunkat, hogy szabadon gyakorolhassuk jogainkat és éljük meg identitásunkat. A jólét önkormányzataink, településeink, közösségeink fejlődését is jelenti. Minél többen vagyunk az EP-ben, annál erőteljesebben tudjuk képviselni az erdélyi magyar érdekeket, tudunk dolgozni biztonságunkért és jólétünkért” – mondta Vincze Lóránt.








EZT OLVASTA MÁR?

X