Részt vesz a népszavazáson Dăncilă, hacsak nem kap más pártutasítást


-A A+

Szándékai szerint részt fog venni a Klaus Johannis államfő által kezdeményezett népszavazáson Viorica Dăncilă, de amennyiben pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) másképp határoz, aláveti magát a döntésnek – nyilatkozta kormányfő az Adevărulnak.

„Én azt hiszem, a referendumnak nincs esélye elérni célját. És megmondom, miért: megnéztem a kérdéseket, és azt kell mondanom, hogy egy faluban vagy községben egész egyszerűen nem fogják érteni, mit jelent a második kérdés. Az emberek érdeklődését nehéz felkelteni azzal, amit ott ír. Tehát maga a kérdés is elhibázottnak tűnik nekem” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy részt vesz-e a népszavazáson, Dăncilă azt felelte: „Igen, el akarok menni a referendumra, de nyilván egy politikai párt soraihoz tartozom, a PSD ügyvezető elnöke vagyok. Ha tehát a párt úgy határoz, hogy a tagjai nem nem vesznek részt, akkor ahhoz tartom magam, mert a politikai alakulat egységéről kell bizonyságot tennünk.”

Az európai parlamenti választásokkal egy időben, május 26-án tartandó referendumon az állampolgároknak a következő kérdésekre kell igennel vagy nemmel válaszolniuk: „Egyetért-e a korrupciós bűntetteket elkövetők amnesztiában részesítésének betiltásával?”, illetve „Egyetért-e annak megtiltásával, hogy a kormány sürgősségi rendeleteket adjon ki a bűncselekmények témakörét, a büntetéseket, valamint az igazságszolgáltatás megszervezését érintően, illetve azzal, hogy terjesszék ki a sürgősségi kormányrendeletek alkotmánybíróságon való megtámadására jogosultak körét?”








EZT OLVASTA MÁR?

X