A kormányfő még mindig várja az elnök magyarázatát a miniszterjelöltek elutasítására


-A A+

Viorica Dăncilă miniszterelnök várja, hogy Klaus Johannis államfő indokolja meg, miért utasította vissza az igazságügyi, az európai alapokért felelős és a külhoni románokért felelős miniszter székébe javasolt jelölteket; csak ezt követően fog új jelöltekről dönteni. A kormányfő ezt a Dâmboviţa megyei Nucet településen tett pénteki látogatása alkalmával nyilatkozta az újságíróknak.

Arra a kérdésre, hogy tart-e a hatalmon lévő koalíció parlamenti többségének megingásától, Dăncilă azt felelte, nem emiatt ódzkodott a parlamenti úton történő kormányátszervezéstől, hanem mert attól tartott, hogy az államfő a törvényhozó testület által megszavazott kabinet működése elé is akadályokat gördítene. „Így legalább vannak ügyvivő minisztereink és tudunk működni. Várom az indoklást a három jelölt elutasítására” – tette hozzá a kormányfő.

Viorica Dăncilă leszögezte, a miniszterek kiválasztása a kormányfő hatáskörébe tartozik, ezért az államfőnek meg kell indokolnia, miért nem fogadja el a nevesítéseket. „Azt akarom látni, hogy indokai a törvényességgel kapcsolatosak, nem a célszerűséggel vagy az illető felkészültségével. Amíg nem látom az indoklást, nem küldhetek más javaslatokat” – mondta.

Jelenleg Ana Birchall kormányfőhelyettes látja el az ügyvivő igazságügyi miniszteri tisztséget, Eugen Teodorovici pénzügyminiszter az európai alapokért felelős ügyvivő miniszter, Radu Ştefan Oprea üzleti környzetért felelős miniszter pedig ideiglenesen a külhoni románok ügyeivel foglalkozó tárcavezető is. Azután kapták meg e feldataokat, hogy Klaus Johannis elutasította a három tárca élére javasolt Eugen Nicolicea, Oana Florea és Liviu Tit Brăiloiu kinevezését.







EZT OLVASTA MÁR?

X