A romániai muszlimoknak üzent Klaus Johannis a ramadán kezdete alkalmából


-A A+

Ramadán kezdete alkalmából üdvözlő üzenetet küldött Klaus Johannis államfő a Romániában élő muszlim közösségnek.

„A ramadáni böjt a Korán üzenetében való elmélyülés időszaka, amely a jó együttélés alapfeltételeire - a toleranciára, a nagylelkűségre és a sokféleség iránti tisztelet értékeire - helyezi a hangsúlyt. Szilárd meggyőződésem, hogy Romániában a vallási felekezetek és nemzetiségek közötti párbeszéd jelentős mértékben hozzájárul társadalmunk előrehaladásához a demokrácia útján” – idézte az Agerpres az Államelnöki Hivatal vasárnapi közleményét.

A romániai muszlim közösség számára hétfőn hajnalban kezdődött el a ramadán hónapja. Ebben az időszakban hajnlatól napnyugtáig tartózkodniuk kell az ételtől és az italtól - tájékoztatott Murat Iusuf főmufti. Ramadán hónapban arra emlékeznek, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamed prófétának az akaratát.

A romániai muszlimok vallási vezetője azt is elmondta, a ramadáni önmegtartóztatás az egyike az iszlám vallás öt oszlopának a hitvallás, a napi öt imádkozás, az alamizsna és a mekkai zarándoklat mellett.








EZT OLVASTA MÁR?

X