Európai Néppárti vezetők: veszélyben a romániai jogállamiság


-A A+

Az Európai Uniós Tanácsának nagyszebeni értekezlete előtt az Európai Néppárt vezetősége is csúcstalálkozót tartott, amelyen Ludovic Orban, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke mellett Klaus Johannis államfő is részt vett. Az EPP vezetői a romániai jogállamiság veszélybe kerülése miatti aggodalmuknak adtak hangot, illetve a PNL-nek és Johannis népszavazási kezdeményezésének kampányoltak.

Nem véletlenül időzítették május 9-ére, Európa napjára az Európai Néppárt (EPP) csúcstalálkozóját és az európai uniós állam- és kormányfők informális ülését – nyilatkozta csütörtökön Nagyszebenben Klaus Johannis államfő. „Fontos nap a mai Európa és Románia számára. Európa Romániába jött” – mondta, mielőtt az EU-csúcs előtt néhány órával megnyitotta az Európai Néppárt csúcstalálkozóját.

„Történelmi pillanat ez Románia számára, és nemcsak a csúcstalálkozó fontossága miatt, hanem azért is, mert harminc évvel a kommunizmus bukása után hazahoztuk Európát Romániába. Az EPP vezetőinek meghatározó szerepük volt az unió történelmében, megvetették ennek alapjait és megértették, hogy a kommunista rezsim alól felszabadult közép- és kelet-európai országoknak az EU-ban van a helyük” – fogalmazott az államfő.

Az EPP rendezvényén kifejtette, hogy „továbbra is vannak olyan erők, amelyek vezetői a törvény fölé helyeznék magukat, és akiknek nem felel meg az, hogy az állam alapvető intézményei kivizsgálják és napvilágra hozzák korrupciós ügyeiket” – utalt a kormány által kezdeményezett büntetőjogi módosításokra.

„Tanúi vagyunk, ahogy Romániában, de más uniós országokban is, támadások érik a jogállamiságot. A mi feladatunk, hogy elmagyarázzuk az európai állampolgároknak, hogy ez nem politikai retorika, hanem egy olyan dolog, amitől az európaiak mindennapi élete függ. Egyszerűbben fogalmazva: hogyha sérül a jogállam, abból előbb vagy utóbb minden polgárnak kára származik. Ebből a szempontból fontos a referendumon leadott szavazat. A népszavazáson leadott voks Románia európai jövőjére adott szavazat” – mutatott rá az államfő.

Daul: „Az igazságszolgáltatás függetlensége nem luxus, hanem szükségszerűség”

Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke kijelentette: nem fogják hagyni, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíciója tönkretegye Románia jövőjét. „Az európai demokrácia nem létezhet jogállamiság, független igazságszolgáltatás, szabadság és szolidaritás nélkül. Azért is vagyunk Nagyszebenben, hogy támogatást nyújtsunk Johannis államfőnek, Ludovic Orbannak és az EPP-tag Nemzeti Liberális Pártnak a jogállamiság védelme és a korrupció ellen folytatott küzdelemben. Ugyanakkor szeretném üdvözölni azon román állampolgárok bátorságát és eltökéltségét, akik az utóbbi években az utcára vonultak. Nem hagyjuk, hogy a PSD-ALDE-kormány tönkretegye Románia jövőjét” – nyilatkozta Daul, aki szerint „az igazságszolgáltatás függetlensége nem luxus, hanem szükségszerűség”.

Weber: a PSD és az ALDE semmiféle szerepet nem tölt be Európában

A romániai kormánypártok „nem töltenek be semmiféle szerepet” európai pártcsaládjukban – hangsúlyozta csütörtökön Nagyszebenben az Európai Néppárt (EPP) EP-választási csúcsjelöltje, Manfred Weber.

Rámutatott, a PNL EP-választási jelöltjei az EU legnagyobb pártcsaládjának, „az egységes és erős” Európai Néppártnak a részét képezik, így a román állampolgárok számíthatnak rájuk. Ezzel szemben a két romániai kormánypárt, a PSD és az ALDE semmiféle szerepet nem tölt be európai pártcsaládján belül, sőt felfüggesztették a tagságukat.

„Mi vagyunk Európa pártja. A jelen politikusainak az a feladatuk, hogy szabják meg jövőbeni utat az egyesült Európa számára. Az EPP és a PNL között egyetértés van, van tervünk és van ajánlatunk a május 26-án szavazók számára” – fogalmazott Manfred Weber.

A Európai Néppárt csúcsjelöltje kiemelte: meggyőződése, hogy Európa minden állampolgára olyan országban, olyan társadalomban szeretne élni, amelyben a korrupció elleni küzdelem prioritást képez, az igazságszolgáltatás függetlensége magától értetődő követelmény, és amelyben garantált a sajtó szabadsága.








EZT OLVASTA MÁR?

X