FRISSÍTVE – Május 27-ére tűzték ki az ítélethirdetést Liviu Dragnea perében


-A A+

FRISSÍTVE: Lezárta a legfelsőbb bíróság hétfőn Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök második korrupciós perének fellebbviteli tárgyalását, az ítélethirdetést pedig május 27-ére tűzte ki.

A kormányt háttérből irányító politikus számára ennek a pernek a kimenetelétől függ személyes szabadsága és hatalmának megőrzése, miután 2016-ban felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték egy másik korrupciós ügyben. Egy újabb elmarasztaló ítélet a bebörtönzését eredményezné.

A fellebbezést tárgyaló öttagú bírói tanács elutasította hétfőn a védelem valamennyi halasztási kérését, és visszavonult meghozni a jogerős ítéletet.

A PSD elnökét alapfokon három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság egy háromtagú bírói tanácsa, elrendelve korábbi felfüggesztett ítélete letöltését.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) az ítélet súlyosbítását kérte.

A PSD és a képviselőház elnökét azzal vádolták meg, hogy 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, az ő közbenjárására a gyermekvédelmi igazgatósághoz alkalmaztak két személyt, akik onnan csak a fizetésüket kapták, de gyakorlatilag a párt megyei szervezeténél dolgoztak.

Dragnea ezt tagadta, mondván, hogy tanácselnökként nem volt befolyása a gyermekvédelmi igazgatóságra, de április 18-án az egyik fiktív alkalmazott terhelő vallomást tett a PSD-elnökre.

A bírák április közepén egyszer már elhalasztották az ítélethozatalt, az utcai tüntetésekkel kísért (a PSD szimpatizánsai és ellenzői feszültek egymásnak az utcán a bíróság épülete előtt) akkori tárgyaláson május 20-át szabták meg határidőnek.

A hétfői tárgyalás közel félórás késéssel kezdődött, és többször is megszakították, mialatt a bírói tanács visszavonult. A bíróság előtt ezúttal is néhány száz – többnyire Dragnea-szimpatizáns – gyülekezett.

A védelem egyebek közt arra hivatkozva kért halasztás, hogy addig megszülethet a PSD-elnök ügyét – és további 170 korrupciós ügyet – érintő alkotmánybírósági döntés arról, hogy szabályos összetételű volt-e az első fokon eljáró háromtagú bírói tanács. Az alkotmánybíróságnál ugyancsak hétfőn szerepelt napirenden ennek az óvásnak az elbírálása, de a taláros testület harmadszor is elnapolta a döntést.

Dragnea nem volt jelen a hétfői tárgyaláson, így nem élt az utolsó szó jogával. Korábbi kihallgatása alkalmával ártatlannak mondta magát, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádiratát pedig politikai leszámolásnak minősítette.

PSD elnökének fellebbviteli tárgyalása tavaly októberben kezdődött, de az eljárást számos procedurális kifogás hátráltatta. Ha most helyt adtak volna az ügyvédek halasztási kérésének, Dragnea további hónapokat nyerhetett volna, ugyanis az ügyét tárgyaló bírói tanács egyik tagja júniustól nyugdíjba vonul, így ha ügyét egy új összetételű bírói tanácsra bíznák, a bizonyítási eljárást elölről kell kezdeni.








EZT OLVASTA MÁR?

X