Európai parlamenti választásokra és referendumra várják a szavazókat (percről percre)


-A A+

Vasárnap reggel héttől este kilencig európai parlamenti választásokra és referendumra várják a szavazókat Romániában. Exit poll adatok urnazáráskor, az első hivatalos eredmények csak éjfélkor várhatók. Itt összefoglaltuk mindazt, amit tudni kell a választásokról és a népszavazásról. Folyamatosan követjük az eseményeket, cikkünk a hirdetés után frissül.

15:21

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) bűnvádi feljelentést tesz Teodor Meleşcanu külügyminiszter és mindazok ellen, akik az európai parlamenti választás külföldi szavazásainak megszervezéséért felelnek – jelentette be vasárnap Ludovic Orban pártelnök. 

„Felháborító, égbekiáltó, ahogyan megalázzák külföldön élő testvéreinket. Megdöbbentő, hogy a 2014-ben történtek után a kormány és a külügy előre megfontolt szándékkal ismét megpróbálja megakadályozni, hogy a külföldön élő románok gyakorolhassák szavazati jogukat. A külügyminisztérium gyakorlatilag elutasította a szavazóhelyiségek számának növelésére irányuló kérelmet” – mondta Orban. (Agerpres)

14:47

Az európai parlamenti választásokon „Romániáért és a románokért szavazott”, a referendumon viszont nem adta le voksát, mert Klaus Johannis elnök „átpolitizálta” a népszavazást – jelentette ki Viorica Dăncilă miniszterelnök, aki a fővárosi Jean Monnet-líceumban berendezett válaszókörzetben élt szavazati jogával. „Azt mondtam korábban, hogy a referendumon is fogok szavazni, de Klaus Johannis legutóbbi megnyilvánulásai arra késztettek, hogy meggondoljam magam” – magyarázkodott a miniszterelnök, akinek pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) több vezető személyisége a kampányidőszakban nyíltan az igazságügyi törvényeket érintő népszavazás bojkottjára szólított fel. (Agerpres)

14:26

Kovászna megyében alacsony a szavazókedv, egyre inkább leszakad az országos átlaghoz képest. A Központi Választási Bizottság (BEC) jelentése szerint 13 órakor országos szinten a választópolgárok 19,75 század százaléka járult urnákhoz, miközben Háromszéken a szavazásra jogosultak csupán 16,85 százaléka adta le a voksát az Európa Parlamenti választásokon.

„Abban bízok, hogy este mi ünnepelünk, nem azok akik a vesztünket akarják” – mondta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke remélte, hogy „este 9 óráig tudjuk bebizonyítani, hogy vagyunk elegen ahhoz, hogy ne a román nacionalisták képviseljék a mi ügyünket, azaz ők mondják el, hogy mit gondolnak rólunk”. (Kovács Zsolt)

13:56

Vasárnap 13 óráig a szavazásra jogosultak 20 százaléka adta le voksát az európai parlamenti választáson a Központi Választási Iroda (BEC) adatai szerint. Háromszéken nagyonn lanyha a szavazási kedv.

13:42

A Központi Választási Iroda folyamatosan frissülő adatai szerint 13.15-kor 21,05 százalékos volt az országos részvételi arány. Hargita megyében a választópolgárok 20,66 százaléka adta le szavazatát eddig az időpontig. Kovászna megyében azonban mindössze 18 százalékos volt a részvételi arány.

13:10
A magyar jövőjéért szavazott Winkler Gyula

„Egy olyan Európai Unióra szavaztam, amely elismeri és megvédi az őshonos nemzeti kisebbségek jogait. Egy olyan Európára, amely elítéli a diszkriminációt és ahol minden közösség egyformán érték. Egy olyan Európára szavaztam, amely elutasítja a többsebességes Uniót, ahol nincsenek fontos és kevésbé fontos országok” – nyilatkozta Winkler Gyula EP-képviselőjelölt, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke azt követően, hogy leadta voksát Vajdahunyadon.  

„Mi, erdélyi magyarok szolidaritást és egyenlő jogokat várunk el Európában és itthon, a szülőföldünkön. Olyan Európát és olyan országot szeretnénk, ahol közösségünk jövőt építhet, ahol nincs kettős mérce, ahol fiataljainknak egyformán esélyük van tanulni, családot alapítani, gyarapodni és méltó életet élni. Arra kérek minden magyar embert, hogy vegyen részt a választáson és szavazzon közösségünk európai és magyar jövőjéért” – nyomatékosított Winkler Gyula. (RMDSZ-tájékoztató)

13:05

Tömött sorokban állnak a torinói, londoni, párizsi, római vagy bécsi szavazókörzetek előtt a külföldön tartózkodó romániaiak, hogy leadják szavazatukat a vasárnapi európai parlamenti választásokon.

12:47
Egy jobb jövőre szavazott Sógor Csaba

Csíksomlyón szavazott vasárnap a feleségével Sógor Csaba. Az EP-képviselőjelölt úgy fogalmazott: nem mer jóslásokba bocsátkozni, jelenleg „küszöb körül van” az RMDSZ. Miután leadta szavazatát arra biztatott, hogy minél többen vegyenek részt a választáson. „Éljünk állampolgári jogainkkal és kötelességünkkel, ez a legfontosabb”- zárta gondolatait. (Farkas Endre)

12:34

A reggeli alacsony szavazókedvet követően Háromszéken emelkedni kezdett az Európa Parlamenti választásokon való részvételi arány, de még mindig alacsonyabb mint az országos átlag.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere feleségével közösen érkezett a szavazóhelyiségbe, majd a voksa leadását követően rámutatott: 1993-ban lett 18 éves és 1996-ban szavazott először, azóta minden választáson reszt vett, mert ez olyan szerzett jog amivel elni kell. (Kovács Zsolt)

12:30
Először szavazó fiával voksolt Biró Rozália

Férje és első szavazó fia kíséretében voksolt Biró Rozália, az RDSZ Bihar megyei parlameni képviselője Nagyváradon.

Mint  a voksolás után elmondta, a gondolatai édesanyja ( a képviselő nemrég veszítette el őt) és nagymamája  példaértékű és felelősségteljes életútjára emlékezett, akik őket is becsületes magyar embernek nevelték.

„Azt hiszem, ma valamennyiünknek a feladata az, hogy a példájuknak megfelelően mi is helytálljunk, és felelősségtudatról tegyünk tanúságot, és letegyük voksunkat egy olyan Európa mellett amely a keresztény értékrend Európája, egy olyan Európa mellett, ahol a nemzeti őshonos kisebbségek jogai biztosítottak, törvény által védettek és gyakorlatba ültethetőek, és egy olyan Európa mellett, ahol a Kárpát-medencei magyar összefogás példaértékű valamennyi nemzet számára. Erre az Európára szavaztam, és egyúttal arra, hogy gyermekeinknek szülőföldjükön magyar jövőjük legyen, és olyan Európában élhessenek gyermekeink és unokáink, ahol egymást kölcsönösen megbecsüljük és a keresztény értékrendet és a hagyományokat őrizni tudjuk.” –  nyilatkozta Biró Rozália a szavazás után. Azt is hozzátette: úgy látja, ma a romániai magyar közösség felelősségének tudatában szavazni fog, meggyőződése „hogy az emberek értik annak a szükségességét, hogy a Kárpát-medencében magyar emberekként összefogjunk és hangos, bátor, erős képviseletünk legyen az Európai Unió parlamentjében. (Fried Noémi)

12:30
Johannis: fontos ez a nap, jöjjenek szavazni!

Fontos nap május 26-a - jelentette ki vasárnap Klaus Johannis, és a szavazáson való részvételre buzdította az állampolgárokat. "Fontos ez a nap, és ezt nem csak önöknek, újságíróknak mondom, hanem minden román állampolgárnak: Jöjjenek szavazni!" - mondta az államfú a sajtó képviselőinek, mielőtt belépett volna a bukaresti Jean Monnet líceumban berendezett szavazóhelyiségbe.

Mivel a szavazókörzetében többen gyűltek össze, az államfő kivárta sorát. "Örülök, hogy itt állhatok önökkel" - mondta Johannis a sorban állóknak, majd üdvözölte a szavazóbiztosokat. Miután leadta voksát, az államfő megismételte felhívását.  "Jöjjenek szavazni, kedves román állampolgárok! Jöjjenek, mert ma az önök kezében van a politikai hatalom. Ma döntjük el, milyen képet fog mutatni a holnapi Románia. Valóban érdemes szavazni! Ma a következő hónapokért, évekért szavaznak" - hangsúlyozta Klaus Johannis. (Agerpres)

12:29

Szatmár megyében az RMDSZ vezető politikusai voltak már pár perccel 7 óra után leadták szavazatukat a vasárnapi EP-választáspokon a megye legkülönbözőbb településein, jó példával járva elől és a voksoláson való részvételre buzdítva. (Hoffmann Anna)

12:14

Vasárnap 12 órakor 15 százalékos volt az országos részvétel az európai parlamenti választásokon, jóval nagyobb, mint ugyanebben az órában a 2016-as választásokon (12,47 százalék). A román sajtó emlékeztet: a korábbi romániai EP-választásokon még soha nem volt ekkora a részvétel 12 órakor. A Központi Választási Iroda adatai szerint a Klaus Johannis államfő által kiírt referendumon délig a választók 12,16 százaléka szavazott.

12:11

Délelőtt 10 órai becslések szerint a magyarok részvétele 11,8 százalékkal volt alacsonyabb az országos részvételhez képest - foglalta össze az RMDSZ központi kampányközpontjához befutott adatokat Porcsalmi Bálint, a szövetség ügyvezető elnöke.

11:50

Vasárnap 11 óráig a szavazásra jogosultak 8,49 százaléka adta le voksát a Klaus Johannis államfő által kiírt referendumon. A Központi Választási Iroda (BEC) honlapján folyamatosan frissített adatok szerint városon 924.677, vidéken 627 604 állampolgár szavazott 11 óráig. A legnagyobb részvételi arányt Ilfov (11,16 százalék), Konstanca (10,83) és Szeben megyében (10,57) jegyezték, a legkevesebben Vaslui (6,5), Suceava (6,76) és Botoşani megyében (6,78) szavaztak a referendumon.  (Agerpres)












EZT OLVASTA MÁR?

X