Porcsalmi Bálint egy kedvező trendet lát a magyar részvételben


-A A+

Kevéssel 15 óra után szolgált újabb adatokkal Porcsalmi Bálint. Az RMDSZ ügyvezető elnökének legfontosabb üzenete, hogy a reggel 10 órai 11,8 százalékos különbség a román és magyar szavazók részvételi aránya között mostanra 4 százalékra csökkent.

„Beállt egy trend, a magyar szavazók fokozatosan zárkóznak fel az országos átlaghoz, kérdés, hogy urnazárásig sikerül-e teljesen ledolgozni a lemaradást, illetve előnyre szert tenni” – mondta el a Maszolnak Porcsalmi. Mint elmondta, 15 órakor az országos részvételi arány 28,3 százalékos volt,  a magyarok 27,1 százaléka járult az urnákhoz, tehát a lemaradás 4 százalékra csökkent. Mint írtuk, reggel 10 órakor ez még 11,8 százalékos volt.

Immár valószínűsíthető, hogy rekordrészvétel lesz az idei EP-választáson, országos szinten több mint 5,2 millióan éltek szavazati jogukkal. Az RMDSZ ügyvezető elnöke érdekes adatként közölte, hogy városi környezetben sokkal nagyobb a mozgósítás, itt mintegy 1 millióval többen szavaztak, mint vidéken.

Székelyföldön elmarad az országos átlagtól, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Szatmárnémeti nagyon rosszul teljesít a dél-romániai nagyvárosokhoz képest. Porcsalmi megjegyezte, Barót messze kilóg lefele, itt a szavazójoggal rendelkezőknek csak 15 százaléka élt jogával.

Az RMDSZ-hez olyan információk is befutottak, hogy Kolozsváron és Marosvásárhelyen akadályokat gördítettek az ott tanuló diákok szavazása útjába, ezzel kapcsolatban Porcsalmi nyomatékosította, a választási törvény szerint a pótlistákon bárki leadhatja szavazatát, beleértve az ideiglenes tartozkodási engedéllyel rendelkező diákokat is.








EZT OLVASTA MÁR?

X