Klaus Johannis államfő: a PSD-kormánynak mennie kell


-A A+

Az európai parlamenti választások után a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) le kell mondania a kormányzásról, jelentette ki a vasárnap esti urnazárást követő sajtótájékoztatóján Klaus Johannis.

„Az eredmények nyomán a PSD-kormánynak mennie kell. Ez egy olyan eredmény, amelyet már sehogy sem lehet kimagyarázni” – mondta az államfő, aki szerint a Szociáldemokrata Párt két és fél éves kormánytevékenysége eredményének megfelelő szavazatszámot kapott az EP-választáson.

„Az EP-választások eredménye a szavazók akaratát fejezi ki. A Nemzeti Liberális Párt nagyon jó eredményt ért el, gratulálok neki. A Mentsétek meg Romániát Szövetség szintén nagyon jó eredményt ért el, nekik is gratulálok! A Szociáldemokrata Párt kormánya két és fél év alatt elért megvalósításainak megfelelő eredményt mondhat magáénak: semmit nem tettek, semmit nem kaptak! A PSD óriásit zuhant a 2016 decemberi választásoktól máig. Ez is jelzi, mit gondolnak a románok erről a csődöt mondott PSD-kormányzásról. Egyértelmű, hogy a romániai demokrácia eme balesete, ahogyan már korábban is neveztem a PSD-kormányt, el kell hogy tűnjön” – mondta az államelnök.

„A részvétel szenzációs. Az EP-választásokon körülbelül 50 százalékos, a referendumon körülbelül 40 százalékos a jelenlét. Köszönöm egyértelmű, határozott szavazatukat, amelyet egyetlen romániai politikus sem téveszthet szem elől. A népszavazás sikeresnek bizonyult. Egyértelmű és határozott voksot adtak a korrekt politizálásra, a független igazságszolgáltatásra, a románok és Románia érdekeit szem előtt tartó, jó kormányzásra. Köszönöm, hogy részt vettek az általam összehívott népszavazáson” – mondta Johannis az urnazáráskor tartott sajtótájékoztatóján.

Az államfő hozzátette, hogy a választópolgárok mozgósításában bizonyos pártok segítettek, például a Nemzeti Liberális Pártét (PNL), valamint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjának (PLUS) választási koalíciója.








EZT OLVASTA MÁR?

X