A PSD nem kommentálja a bírósági ítéletet, és kiáll Dragnea mellett


-A A+

Liviu Dragnea pártelnök elítélése „nehéz pillanat” a Szociáldemokrata Párt (PSD) számára – jelentette ki hétfőn Viorica Dăncilă miniszterelnök, a PSD ügyvezető elnöke.

Dăncilă a legfelsőbb bíróság ítélete után összehívott PSD-s válságtanácskozás után tartott sajtónyilatkozatot, amelyet a hírtelevíziók is közvetítettek. „Nehéz pillanat a Szociáldemokrata Párt számára a hivatalban lévő elnökének elítélése, bármelyik párt számára az lenne. Személy szerint neki és családjának ez egy dráma, de párttársakként együtt érzünk vele és családjával" – mondta Dăncilă.

A miniszterelnök leszögezte, hogy nem kommentálják a jogerős bírósági ítéletet, de kiállnak elnökük mellett. Keddre összehívják a PSD állandó és a végrehajtó bizottságának az ülését, amelyen megbeszélik a további teendőket.

„Rendeztük sorainkat és egységesebbek vagyunk, mint eddig” – jelentette ki a miniszterelnök, nyomatékosítva, hogy nem mond le a kormányfői tisztségről, bármennyire is „záporoznak az ilyen irányú kérések”.

„Állok elébe egy bizalmatlansági indítványnak, mert ha a parlamenti többség leváltja a kormányt, tiszteletben tartom a döntést, de önként nem mondok le. Sok még a munka, amit be kell fejeznünk, és ne feledjük el, hogy még Románia tölti be az Európai Uniós Tanácsának soros elnöki tisztségét, emellett a kormányprogramot is meg kell valósítanunk” – mondta Dăncilă, és a vasárnapi európai uniós választáson tőlük elfordult szavazóknak is üzent: „Tettekkel akarjuk visszanyerni a választók bizalmát”.

Viorica Dăncilă beszéde megnyugtatta a helyi önkormányzatok vezetőit, hogy a kormányprogramban szereplő vidékfejlesztési támogatások folyósítását nem érinti a kormánypárt elnökének elítélése.








EZT OLVASTA MÁR?

X