Az EMNP tudomásul vette volt alelnöke bírósági keresetét, de nem foglalkozik vele


-A A+

Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége tudomásul vette, hogy volt alelnöke, a márciusi tisztújító közgyűlésen egy szavazattal alulmaradt Soós Sándor a bíróságon támadta meg az elnökválasztás eredményét, de „nincs idő foglalkozni azzal, aki kilépett a politikából” – fogalmazta meg az EMNP álláspontját Toró T. Tibor alelnök.

Soós Sándor, az EMNP volt alelnöke és a végső győztes Csomortányi István ellenében egy szavazattal alulmaradt elnökjelölt egye hete jelentette be, hogy az igazságszolgáltatásnál óvja meg a tisztújítás eredményét, s egyúttal ki is lépett a pártból.

Az EMNP hivatalos értesítést még nem kapott erről, de Toró T. Tibor szerint a Kolozs Megyei Törvényszék honlapján látták, hogy iktattak egy erre vonatkozó keresetet.

„Nem az EMNP hitelességét errodálja ez, hanem azét, aki ilyen eszközökhöz nyúl” – vélte kedden a párt egyik alapítója, korábbi elnöke, jelenlegi alelnöke. Sajnálta, hogy Soós úgy gondolja, a román igazságszolgáltatás az illetékes „egy ilyen belső nézeteltérés tisztázásában”.

„Ahol választás van, előfordul az ilyesmi, de tudni kell helyén kezelni az ügyet. Csomortányi István új elnök már megtette azokat a lépéseket, amelyek szükségesek a bizalom helyreállításához. Ezt a bizalmat a közös munka fogja helyreállítani a jövő évi helyhatósági választásokra való felkészülés jegyében” – nyilatkozta Toró T. Tibor.

Erről az alelnök azt mondta, hogy a Magyar Polgári Párttal való együttműködés erősítésén dolgoznak, de fontosnak tartják a párbeszédet valamennyi erdélyi magyar poltikai szereplő között „nem csak a tömbmagyarságban, hanem az interetnikus környezetben, vagy a szórványban élő közösségek” esetében.

Az EMNP fő partnerének az MPP-t tekinti, de az úgynevezett fronttelepüléseken – Toró T. példaként említette Marosvásárhelyt – szeretnék, ha egy keretegyezményt kötnének a magyar pártok a választások előtt, ahogy fogalmazott: „a három szervezet rögzítse a játékszabályokat és a célokat”.

Visszatérve a Soós Sándor által benyújtott keresetre, Toró T. Tibor megjegyezte, hogy „nincs időnk azzal fogalkozni, aki kilépett a politikából – tudomásul vettük, de megyünk előre”.

Soós Sándor elsősorban azt kifogásolta, hogy ellenjelöltjét, Csomortányi Istvánt úgy hirdették ki a tisztújítás győztesének, hogy egyikük sem kapta meg a leadott szavazatok többségét. Mint felidézte: 170 küldött szavazott, az egyszerű többséghez 86 szavazatra lett volna szükség. Három szavazat azonban érvénytelennek bizonyult, és Csomortányi István 84 szavazatot kapott, ő pedig 83-at. Úgy vélte: az ülés levezetőinek meg kellett volna ismételtetniük a szavazást, vagy új szavazással kellett volna megerősíttetniük Csomortányi István megválasztását, ezt azonban nem tették meg.







EZT OLVASTA MÁR?

X