A szavazás eredményeiről és a az új miniszterek kinevezéséről egyeztetett Johannis és Dăncilă


-A A+

Klaus Johannis államfő csütörtökön a Cotroceni-palotában találkozott Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, és a referendum eredményéről, valamint a kormányzásról folytattak megbeszélést – tájékoztatott az Elnöki Hivatal.

A megbeszélést a május 26-i európai parlamenti választást és az igazságügyi népszavazást követő „gyökeres változások” tették indokolttá – fogalmaztak a közleményben

Viorica Dăncilă miniszterelnök a csütörtöki kormányülés kezdetén közölte, hogy a miniszterjelölésekről tárgyalt Johannisszal, és reményei szerint rövidesen választ kap a javaslataira.

„Stabilitásra és a kormányzás folytonosságára van szükségünk. Ma beszéltem az államelnökkel a miniszterek kinevezéséről, arról a három tárcáról van szó, amelyeket jelenleg ügyvivő miniszter vezet. Minden miniszterjelöltről és a kormányfőhelyettesre tett javaslatról is külön tárgyaltunk. Remélem, rövid időn belül választ kapunk az államfőtől” – mondta Dăncilă.

A kormányfő hozzátette, rövidesen a Szociáldemokrata Párt vezetőségén belül, majd a koalíciós partnerrel, a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) is tárgyalásra kerül sor. „Olyan döntést fogunk hozni, amely tükrözi majd az állampolgárok referendumon kifejezésre juttatott akaratát” – tette hozzá.








EZT OLVASTA MÁR?

X