Klaus Johannis államfő: nem lesz miniszter Titus Corlăţeanból


-A A+

Nem járul hozzá Titus Corlăţean miniszteri kinevezéséhez, jelentette ki csütörtökön Klaus Johannis.

"Titus Corlăţean semminek nem lesz a minisztere" - nyomatékosította az államfő, aki azzal indokolta döntését, hogy szerinte a volt szociáldemokrata külügyminiszter a felelős a 2014-es választásokon történt „katasztrófáért.”

Johannis leszögezte: ezt a jelölést visszautasítja. "Képzeljék el, hogy a PSD-nek nem volt jobb dolga, mint javasolni Titus Corlăţeant, a 2014-es államelnök-választásokon a külföldi szavazókörzetekben történt katasztrófa mesterét. Tehát nem elég, hogy PSD 2014-ben csúfot űzött a románokból, nem elég, hogy a PSD 2019-ben is csúfot űzött a románokból, most a 2014-es katasztrófa mesterét merészeli javasolni. Teljesen helytelen választás, és most, itt, melegében elmondhatom, hogy ezt a javaslatot egyértelműen elutasítom” – mondta az államfő.

Viorica Dăncilă miniszterelnök szerdán küldte el javaslatait Klaus Johannis államfőnek az ügyvivő miniszterek által betöltött tisztségekre. Eszerint Titus Corlăţean lenne a kormányfő-helyettes, Ana Birchall venné át az igazságügyi tárcát, Roxana Mânzatu az európai alapokért felelős minisztériumot, Natalia Intotero pedig a külhoni románokért felelős tárcát vezetné.

Az elképzelés szerint a karrierdiplomata Titus Corlăţean a stratégiai partnerségekért felelne miniszterelnök-helyettesként, és Viorel Ştefant váltaná a tisztségben, akit kineveztek az Európai Számvevőszékbe.                             








EZT OLVASTA MÁR?

X