A napokban együtt „számtanoztak” a PNL, USR és RMDSZ vezetői


-A A+

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség törvényhozói készek támogatni egy bizalmatlansági indítványt - jelentette ki a Klaus Johannis államfővel való konzultációt követően Kelemen Hunor.

A szövetség elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az RMDSZ képviselőivel és szenátoraival együtt sem jön létre az a többség, amely a bizalmatlansági indítvány sikeréhez szükséges lenne.  Kelemen Hunor azt mondta: a napokban tárgyalt a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) egy esetleges bizalmatlansági indítványról. „Számtanoztunk velük: nem jön ki a 233 szavazat velünk együtt sem” – fogalmazott a szövetségi elnök. 

Azt is elmondta: amennyiben a PNL elkészül a beadvány szövegével, azt majd az USR mellett az RMDSZ is kézhez kapja, és utóbbi várhatóan kiegészítő javaslatokat fogalmaz meg. „Meglátjuk, hogy ők elfogadják-e ezeket, ettől függnek a további lépések. Mi fel vagyunk készülve arra, hogy támogassunk egy bizalmatlansági indítványt. Ez nem gond számunkra” – mondta Kelemen Hunor. Leszögezte ugyanakkor, hogy ez a kérdés nem került szóba az államelnökkel folytatott keddi konzultáción. 








EZT OLVASTA MÁR?

X