CNSAS: Băsescu kétszer is jelentett a titkosrendőrségnek


-A A+

A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) olyan dokumentumokat adott át a bukaresti ítélőtáblának, amelyek szerint Traian Băsescu volt köztársasági elnök, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) jelenlegi, az európai parlamenti választáson képviselői mandátumot szerzett szenátora jelentett egyik volt kollégájáról a hírhedt politikai rendőrség egyik összekötő tisztjének.

A táblabíróság engedélyt adott az újságíróknak, hogy tanulmányozzák azokat az iratokat, amelyek alapján a CNSAS kéri, állapítsák meg, hogy Traian Băsescu együttműködött a Securitatéval.

A sajtó rendelkezésére bocsátott dokumentumból az derül ki, hogy a „szeku” kijelölt egy alezredesi rangban levő összekötő tisztet, akinek Băsescu két darab, kézzel írt jelentést adott át.

A névtelen iratok szerint a volt elnök – akkor még tengerész – jelentései nyomán egyik kollégáját a titkosrendőrség javaslatára nem nevezték ki olyan hajóra, amely elhagyta az ország felségvizeit.

A bukaresti ítélőtábla május 29-én vette nyilvántartásba azt az ügyet, amelyben a CNSAS kéri a bíróságtól, hogy Traian Băsescu korábbi elnök esetében állapítsa meg a kollaboránsi minőséget.

Információk szerint Traian Băsescu CNSAS-dossziéjának csak a fedőlapja van meg, azonban megtaláltak két jelentést más személyek dossziéiban.

Az egykori elnök a 2000-es évek eleje óta öt alkalommal kapott igazolást a CNSAS-tól, amelyek szerint nem működött együtt a volt Securitatéval.








EZT OLVASTA MÁR?

X