Bukarest megkérte Budapestet, hogy csillapítsa le az erdélyi magyarokat
Az úzvölgyi katonai temetőnél történt incidensekről tárgyalt csütörtökön telefonon Teodor Meleşcanu román és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter - közölte a román külügyminisztérium.
„A román diplomácia vezetője arra kérte magyar hivatali kollégáját, hogy küldjenek egy nagyon világos üzenetet a magyar közösségnek a konfrontáció és a feszültségek fokozódásának elkerülése érdekében. Meleşcanu kiemelte annak fontosságát, hogy a helyi román és magyar közösség által elfogadható gyakorlati megoldásokat találjanak, és hangsúlyozta az egyes államok korlátlan jogát, hogy megemlékezzenek a temetőben eltemetett hőseikről” – közölte csütörtök este a külügyminisztérium.
A közlemény szerint Teodor Meleşcanu biztosította Szijjártó Pétert arról, hogy a román hatóságok minden szükséges intézkedést megtettek, így szükségtelenek „a nem konstruktív külső beavatkozások”.
Mint korábban írtuk, az úzvölgyi katonatemetőnél történtek miatt berendelték a budapesti román nagykövetet a Külgazdasági és Külügyminisztériumba péntekre. A tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkára csütörtök este Menczer Tamás felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, ami az úzvölgyi katonai temetőnél történt.
- A dormánfalvi polgármester az úzvölgyi incidensekről: „Nem voltak problémák”
Társadalom - Így nyomultak be a nacionalista románok az úzvölgyi katonatemetőbe
Társadalom - Úzvölgyi incidensek: a budapesti román nagykövetet berendelték a külügyminisztériumba
Külföld - Súlyos incidensek voltak az Úz-völgyében – fotógalériás összefoglaló
Társadalom - Úzvölgyi incidensek: tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány
Külföld - Temetőfoglalás: így verték szét a román nacionalisták a békés magyar élőláncot (VIDEÓ)
Társadalom
- 34927 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34929 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34929 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34930 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34932 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34932 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni