Jogerősen felmentették a korrupció vádja alól Cristian David volt belügyminisztert


-A A+

Jogerősen felmentette kedden a legfelsőbb bíróság Cristian David volt belügyminisztert, akit első fokon még öt év szabadságvesztésre ítéltek korrupció miatt.

A volt tárcavezetőt azzal vádolta meg a korrupcióellenes ügyészség (DNA), hogy kenőpénzt fogadott el. Ezt a vádpontot már az első fokon lefolytatott perben ejtették, és átminősítették a bűncselekményt befolyással való üzérkedéssé.

David első fokon 2017 decemberében öt év börtönbüntetést kapott ezért a vádpontért. A legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsa azonban kedden úgy ítélte meg, hogy a befolyással való üzérkedés sem bizonyítható. A volt miniszter egykori kabinetfőnökét is felmentette a bíróság, akit első fokon még szintén börtönbüntetésre ítéltek.

A volt tárcavezetőt eredetileg azzal vádolták, hogy 500 ezer euró kenőpénzt fogadott el 2007 és 2008 folyamán. Az akkor hivatalban levő tárcavezető a vádhatóság szerint megígérte egy magánszemélynek, hogy közbenjár telek-visszaszolgáltatási ügye érdekében a Buzău megyei prefektusnál a kenőpénzért cserében, amelyet a vádirat szerint a belügyminisztérium épületében vett át. Az ügyészek szerint a restitúció meg is történt 2007 őszén. A Buzău megyei prefektus is a vádlottak között volt, őt már első fokon felmentették, akárcsak másodfokon.

David a jelenleg ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusa volt, a belügyminiszteri tisztséget 2007 és 2008 között töltötte be Călin Popescu Tăriceanu kormányában. Júniusban a legfelsőbb bíróság más magas rangú volt vezetők esetében is felmentő ítéletet hozott.

Így határozott például George Scutaru esetében, aki Klaus Johannis államelnök tanácsadója volt. Ugyanebben az ügyben Dan Motreanut, a parlament képviselőházának volt alelnökét is felmentették pénzmosás vádja alól. A korrupcióellenes ügyészség azt állította, hogy a két politikus 2008-ban illegális pénzből finanszírozta választási kampányát, amit a vádhatóságnak végül nem sikerült bizonyítania.








EZT OLVASTA MÁR?

X