Úzvölgyi incidensek: párbeszédet és diplomáciai megoldást szorgalmaz a védelmi miniszter


-A A+

A román védelmi miniszter szerint az úzvölgyi hősi temető problémáját párbeszéddel, diplomáciai csatornákon keresztül kell kezelni, a megoldás pedig a következő hetekben születhet meg.

Gabriel Leş csütörtökön beszélt erről az Agerpres hírügynökségnek, miután szerdán megkezdődött a szakmai egyeztetés és a kölcsönösen elfogadható megoldás keresése a Székelyföld keleti határán található sírkert ügyében a hadisírgondozásért felelős magyar és a román szervezetek között.

„A felek azt hangsúlyozták, hogy félre kell tenni az érzelmi megközelítést, pragmatikus, nyílt párbeszédre van szükség, összhangban az európai, euroatlanti értékekkel, a Magyarország és Románia közötti stratégiai partnerséggel: ez vezethet el az esetleges ellentétek elsimításához" mondta a román miniszter. Hozzátette: a felek megállapodtak abban, hogy a szakértők közösen járják majd be a helyszínt, és mivel az úzvölgyi sírkertben más nemzetiségű katonák is nyugszanak, erre valamennyi érintett ország képviselőit meghívják.

Gabriel Leş szerint a tárgyalásokat a lehető leggyorsabban szeretnék lefolytatni, így néhány héten belül eldőlhet, hogy megfelelő-e a román fél által javasolt megoldás, miszerint az úzvölgyi hősi temetető kezelését a román védelmi minisztérium veszi át.

Szerdán a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum küldöttsége egyeztetett Bukarestben a Hősök Emlékének Országos Hivatala (ONCE) vezetőségével. A felek kölcsönösen bemutatták egymásnak a sírkertre vonatkozó levéltári forrásaikat.

A magyar küldöttséget vezető Kovács Vilmos szerint a román fél számára is egyértelművé vált, hogy a moldvai Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata által elhelyezett ortodox keresztek az OsztrákMagyar Monarchia hadseregében szolgáló katonák maradványai fölé kerültek. A magyar fél a súlyosan kegyeletsértő állapot megszüntetését kérte.

    








EZT OLVASTA MÁR?

X