Tăriceanu: az alkotmánymódosítás mellett btk. módosítását is javasolni fogjuk


-A A+

Az alkotmánymódosítás tervezete mellett a büntető törvénykönyv módosítását is javasolni fogja a kormánykoalíció, tekintetbe véve a május 26-i, igazságüggyel kapcsolatos referendum eredményeit – közölte pénteken Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke.

A kisebbik komránypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnökét arról kérdezték újságírók, hogy tervezi-e a Szociáldemokrata Párttal (PDS) együtt egy alkormánymódosító tervezet benyújtását.

„Ezt megerősíthetem. Ma vagy holnap véglegesítjük az alkotmánymódosításról szóló tárgyalásokat, szem előtt tartva, hogy a referendum eredményeinek egy része kerüljön be az alkotmányba. Azért mondom, hogy egy része, mert a népszavazás első kérdésére adott válasz nem illeszthető az alkotmányba, azt a büntető törvénykönyvbe kell iktatni. Következésképpen már most megmondhatom, hogy a büntető törvénykönyv módosítását is javasolni fogjuk” – mondta.

Az európai parlamenti választások napjára a Klaus Johannis államfő által kiírt (a kormánypártok által ellenzett) népszavazás első kérdése az volt, hogy a szavazók egyetértenek-e a korrupcióért elítéltek közkegyelemben részesítésének megtiltásával. A második kérdés arra vonatkozott, hogy betiltsák-e vagy sem az igazságügyi törvények sürgősségi kormányrendeletek általi módosítását, illetve kiterjesszék azoknak az intézményeknek a körét, amelyek alkotmányossági kifogást emelhetnek ezen rendeletek ellen.








EZT OLVASTA MÁR?

X