Szombaton tartja tisztújító kongresszusát a nagyobbik kormánypárt


-A A+

Jóváhagyta pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága a párt elnök- és főtitkárjelöltjeit – közölte a végrehajtó bizottsági ülés végén Viorica Dăncilă ügyvivő elnök.

Dăncilă elmondta, a testület ülésén leszögezték a szombati rendkívüli PSD-kongresszus ütemtervét, az alapszabályzat módosításait és igazolták a jelölteket a három tisztségbe. Azt is közölte, hogy a nagyobbik kormánypárt elnöki tisztségére négy személy pályázik, mind a négyük jelölését jóváhagyta a testület.

Az ügyvezető elnöki tisztségre eleinte szintén négy jelentkező volt, de Eugen Teodorovici pénzügyminiszter visszavonta jelölését, így végül három pályázó maradt. A politikus már korábban jelezte: a PSD államfőjelöltjeként szeretne indulni Klaus Johannis ellen az év végi elnökválasztáson.

A főtitkári tisztségre pályázók közül Marius Dunca vonta vissza jelölését, a többiek versenybe szállnak a pozícióért.

Viorica Dăncilă kormányfő kifejtette, a tisztújítás egyfordulós lesz. „Az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja, mert nem akarom, hogy egy politikai vagy közigazgatási funkció utólagos egyezkedések tárgyát képezze” – mondta.

Azért kell tisztújítást tartani a nagyobbik kormánypártban, mert a legfelsőbb bíróság május 27-én, az európai parlamenti választások másnapján három és féléves börtönbüntetésre ítélte Liviu Dragnea addigi pártelnököt a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóságnál történt fiktív alkalmazások ügyében.

Viorica Dăncilă a pénteki előkészítő tanácskozást követően határozottan cáfolta azt az ellenzéki sajtóértesülést, miszerint kormánya lemondásának kilátásba helyezésével zsarolná párttársait. Pártelnökké választásának esélyét mindenképpen növeli miniszterelnöki tisztsége, és az is tény, hogy a PSD-t élesen bíráló Klaus Johannis államfő egyértelművé tette: a kormány megbuktatása vagy lemondása esetén nem ad újabb szociáldemokrata politikusnak kormányalakítási megbízást, ha tehát Dăncilă lemondana a miniszterelnöki tisztségről, a PSD búcsút inthet a kormányzásnak és az ezzel járó erőforrásoknak.

Dăncilă legfontosabb ellenfele Nicolae Șerban szenátusi frakcióvezető lehet, de Ecaterina Andronescu oktatási miniszter és Liviu Pleșoianu parlamenti képviselő is megpályázta a pártelnöki tisztséget.

A PSD végrehajtó bizottsága pénteken úgy döntött, Mircea Pașcut, az Európai Parlament (EP) volt alelnökét javasolja ideiglenes román uniós biztosnak az EP-képviselővé választott Corina Crețu regionális fejlesztésért felelős biztos helyére.








EZT OLVASTA MÁR?

X