Közel másfél ezer aláírás gyűlt össze eddig a „Stop Tănasă!” petíció során


-A A+

Közös fellépésre van szükség az erdélyi magyarok jogai ellen irányuló megnyilvánulások és intézkedések ellen védekezésben – hangsúlyozták a Hargita megyei Korondon tartott közös sajtótájékoztatójukon Katona Mihály, a község polgármestere, Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöke, és Ravasz Ferenc, Korond alpolgármestere.

Az elöljárók szerint nem lehet politikai hovatartozás kérdése hangot emelni a magyarsággal szemben elkövetett jogsértések, megfélemlítési kísérletek ellen.

A sóvidéki község polgármesteri hivatalában összehívott sajtótájékoztatón elsősorban az anyanyelv-használati jogok megsértése ellen emeltek szót az elöljárók. Apropót szolgáltatott erre annak a több mint 1400 aláírásnak az átadása, amellyel Korond község lakói hozzájárultak az MPP által indított Stop Tanasă! című petíció sikerre juttatásához.

Amint arra Mezei János emlékeztette a jelenlévőket, magyarellenes uszítás, felbujtás és gyűlöletkeltés vádjával a Magyar Polgári Párt idén februárban bűnvádi panaszt nyújtott be a gyergyószentmiklósi ügyészségre a magyarellenes akcióiról hírhedt Dan Tănasă blogger és a közösségi médiában vele együttműködő Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma ellen.

Ezzel egyidőben petíciót indított a szervezet, lehetőséget nyújtva a polgároknak, hogy aláírásukkal fejezhessék ki egyetértésüket a beadvánnyal kapcsolatosan. A panasz benyújtása óta közel öt hónap telt el, ám az ügyben azóta semmilyen fejleményről nem értesítették a Magyar Polgári Pártot, annak ellenére, hogy a szervezet beadványban kért tájékoztatást az eljárás helyzetéről. „Az ügy folyamatban van, és a támogató alárások gyűjtése is folytatódik” – mondta Mezei.

Mezei: Kettős mérce a magyarok hátrányos megkülönböztetése

Hozzátette, az igazságszolgáltatásban alkalmazott kettős mérce látszik érvényesülni a panasz kivizsgálásának esetében is. Hangsúlyozva a petíció fontosságát, rámutatott, az aláírások nyomatékot adnak a párt által benyújtott panasznak, és adott esetben nemzetközi színtereken is felmutatható ezek által a közösségi igény.

Utalva a Tănasă feljelentése nyomán Korond polgármesterére kirótt hatalmas összegű bírságra, illetve a magyarság elleni jogsértő intézkedésekre, Mezei úgy fogalmazott: „Ma Korond, holnap más település... Nagyon szomorúak azok a lépéssorozatok, amik ellenünk indultak. Megmaradásunk szempontjából visszafordíthatatlanok lesznek, hogyha nem lépünk fel határozottan minden egyes ilyen esetben. Cselekedni kell. Jogorvoslatot kell kérni. Egyértelműen közösen kell fellépni. Félre kell tenni a politikai hovatartozást, a politikai célokat. Minden békés, demokratikus eszközt meg kell ragadnunk megmaradásunkért.”

Hasonló gondolatokat osztott meg az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöke is. „Akik magyarként gondolkodunk, magyarként kell cselekedjünk. Fel kell mutassunk minden olyan eszközt, amit a jog a demokrácia keretein belül kezünkbe ad” – fogalmazott Bíró Barna Botond. Rámutatott, a magyar elöljárók elleni intézkedések az egész közösség ellen irányulnak.

Megköszönve a Magyar Polgári Pát által indított tiltakozás lehetőségét, Katona Mihály polgármester hangsúlyozta, fontos, hogy minél többen aláírják a petíciót. A sajtón keresztül kéréssel fordult polgármester kollégáihoz. „Minél többen írjuk alá! Nem hiszem, hogy Székelyföldön lennének olyan polgármesterek, akik ne karolnák fel ezt az ügyet. Akkor tudunk érvényt szerezni a tiltakozásnak, ha minél nyomatékosabban hangot adunk véleményünknek” – fogalmazott a korondi községvezető.








EZT OLVASTA MÁR?

X