FRISSÍTVE – Hazatért az igazságszolgáltatás elől Costa Ricára menekült Elena Udrea


-A A+

FRISSÍTVE: Elena Udrea a Facebookon erősítette meg az értesülést, hogy visszatért Romániába. A volt idegenforgalmi miniszter börtönbüntetése elől tavaly Costa Ricára menekült.

„Igen, visszatértem Romániába. Önként adtam fel menekültstátusomat Costa Ricán. A döntést rögtön azt követően hoztam meg, hogy decemberben szabadon bocsátottak, de objektív okai voltak, hogy csak most történt meg: véglegesíteni kellett kislányom, Eva dokumentumait és le kellett zárni a kiadatási procedúrát” – írta a volt turisztikai miniszter a közösségi oldalra.

Udrea azt írja, Costa Ricán akkor kért hatósági védelmet, amikor megtudta, hogy gyermeket vár. „A Bute-gála-ügy fejleményei azt bizonyították, hogy nem törvényes, korrekt bírói eljárásról, hanem kivégzésről van szó. A gyermekemet biztonságos körülmények között akartam megszülni. Mint tudják, akkor tartóztattak le, amikor Eva 13 napos volt, és az, hogy szabadon jött a világra, csak annak köszönhető, hogy Isten úgy akarta, hogy korábban szüljem meg. De mindig is elmondtam, sehol máshol nem akarok élni, csak saját hazámban, és türelmetlenül vártam a pillanatot, amikor hazatérhetek. Itthon akarom felnevelni gyermekemet, abban a templomban megkeresztelni őt, amelyben a világrajöveteléért imádkoztam, családom körében” – olvasható Elena Udrea bejegyzésében.

 

Folyó bírósági ügyei kapcsán azt írta: meggyőződése szerint jobban fog tudni itthon védekezni a „visszaélések” ellen, mint egy távoli országból.

Cornel Tăbăcaru üzletember vasárnap azt nyilatkozta a Mediafaxnak, hogy a karibi országbeli ismerőseit Udrea arról tájékoztatta, hogy néhány napra Londonba utazik. A repülőtéren azonban az anyja és a közel tízhónapos kislánya társaságában látták, s ebből arra következtettek, hogy valójában Romániába készült.

Elena Udrea, akit hat év szabadságvesztésre ítélték el korruőpcióért a hírhedt Bute-gála-perben, 2018 elején elhagyta az országot, és Costa Ricában kért menedékjogot. A helyi törvények szerint nem térhet vissza abba az országba, ahonnak elmenekült, ezért a volt miniszter visszavonta menekültügyi kérését.

Udreát tavaly nemzetközi elfagatóparancs alapján elfogták és előzetesbe helyezték a közép-amerikai országban, de december 25-én elhagyhatta a börtönt, miután a bukaresti legfelsőbb bíróság felfüggesztette a büntetése végrehajtását, mert az alkotmánybíróság megállapította: törvénytelenül jelölték ki azt az öttagú bírói testületet, amely a perében a jogerős ítéletet meghozta.








EZT OLVASTA MÁR?

X