Kulcsár-Terza József szerint pozitívan fogadták a román–magyar megbékélési kezdeményezését


-A A+

Írásbeli választ nem látott még ugyan, de a személyesen kapott reagálások pozitívak Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő szerint az általa kezdeményezett román–magyar megbékélési indítványra.

A Magyar Polgári Párt RMDSZ-es listán bejutott háromszéki parlamenti képviselője június 20-i sajtótájékoztatóján hozta nyilvánosságra, hogy pártbeli hovatartozástól függetlenül az összes képviselőtársának elküldött egy levelet, amelyben egy megbékélési nyilatkozat elfogadását kezdeményezte.

A jelenleg a szabadságát töltő politikus érdeklődésünkre elmondta, bár a hivatali drótpostaládáját nem ellenőrizte, de személyesen több román képviselő is közölte vele, hogy örvendetesnek tartja a kezdeményezést. „A házelnök, Marcel Ciolacu azt mondta, reméli, nemcsak le fogunk ülni tárgyalni, hanem előre is fogunk lépni, és a parlament elfogad egy politikai nyilatkozatot erről” – mondta a Kovászna megyei képviselő.

Kulcsár-Terza József a levélben arra kérte kollégáit, hogy az őszi parlamenti ülésszakon az alsóház emberjogi, egyházi és kisebbségügyi bizottsága keretében üljön össze valamennyi parlamenti párt képviselője. „Egyelőre nem fogalmaztam meg egy vitairatot, mert úgy tartom korrektnek, hogy mindenki jöjjön a saját ötletével, ők a problémáikkal, mi pedig a mi gondjainkkal, és kezdődjön el egy párbeszéd" – tette hozzá.

Az MPP-s honatya szerint a román és magyar közösség között feszültséget okoz például a szimbólum- és anyanyelvhasználat kérdése, a himnuszéneklés, az egyházi javak restitúciója, az iskolák visszaszolgáltatásának helyzete, a MOGYE- és a Beke–Szőcs-ügy is, hiszen a „két férfi csak azért ül börtönben, mert magyar”.

Kulcsár-Terzánál a június 6-i úzvölgyi temetőben történt incidens volt az utolsó csepp a pohárban. „Ideje véget vetni a feszültségnek, ami Erdélyben, Székelyföldön van a románok és magyarok között, hiszen ebből a rossz hangulatból senki nem nyer. Eljött az ideje, hogy konkrét lépéseket tegyünk, ezért kezdeményeztem a találkozót, amely során megbékélési nyilatkozatot fogadhatunk el” – indokolta lépését akkor.

Bár bízik abban, hogy a román pártok nyitottak lesznek a közeledésre, nem ringatja tévhitekben magát. „Remélem, hogy nem úgy járunk, mint az autonómia-törvénytervezettel, mert ott is voltak pozitív visszajelzések, sőt azt mondták, hogy kell tárgyalni róla, de mikor plénumba került, akkor politikai döntés született, s mindenki ellene szavazott” – egészítette ki a képviselő.








EZT OLVASTA MÁR?

X