Mindent a pártért: Dăncilă az elnökjelöltséget is vállalja, ha a PSD kéri


-A A+

Ha a párt azt kéri tőle, indulni fog a novemberi államfőválasztáson – jelentette ki csütörtökön Viorica Dăncilă miniszterelnök. A kormányfő hozzátette: egyelőre azon az állásponton van, hogy „más mögé áll be segíteni”.

A miniszterelnöktől arra a kérdésre fejtette ki véleményét, miszerint nem az lenne-e a természetes, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke legyen az alakulat államfőjelöltje, még akkor is, ha éppen a miniszterelnöki tisztséget tölti be.

„Ezzel egyelőre nem számoltam, úgy gondoltam, hogy lesz jelöltünk, és én miniszterelnökként és a PSD elnökeként minden erőmmel támogatom, hogy megnyerje a választást. De nem szeretném, ha gyávának hinnének. Ha a párt azt kéri tőlem, akkor elfogadom, amit a párt mond, de pillanatnyilag úgy vélem, az lenne a jó, hogy legyen egy jelöltünk, és én őt támogassam” – mondta.

Dăncilă szerint a nagyobbik kormánypártnak fontos, hogy olyan ember mögé sorakozzanak fel, aki élvezi a párt bizalmát, akit minden területi szervezet támogat, akiben nemcsak a PSD-tagság, hanem a többi választópolgár is megbízik.

Kifejtette: a PSD képes erős kampányt szervezni, ugyanakkor elismerte, „talán hibáztak” – az idei európai parlamenti választások alkalmával –, amikor nem fordítottak elég figyelmet arra, hogy megszólítsák a fiatalokat, a multinacionális vállalatok alkalmazottjait és a külföldön élő románokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X