Kormányátalakítás: Teodor Meleşcanu külügyminiszter biztosan távozik


-A A+

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) javaslatot tesz hétfőn Teodor Meleşcanu külügyminiszter leváltására - jelentette be vasárnap este Călin Popescu-Tăriceanu pártelnök, aki szerint a tárcavezető rossz megítélése kihat a munkájára.

Az Antena 3 televízió műsorában Tăriceanu azt mondta, a párt központi politikai bizottságának hétfői ülésén javasolni fogják a külügyi tárca vezetőjének leváltását, mivel meglátásuk szerint a miniszter rossz megítélése a tevékenységére is kihat. A kisebbik kormánypárt elnöke rámutatott, személy szerint nagyra becsüli Teodor Meleşcanut, akivel több éven át dolgozott együtt, és már tárgyalt vele erről a témáról.

"Mindketten tudjuk, milyen nehéz felvenni a harcot a közmegítélés ellen" - fogalmazott. Hozzátette, van már néhány javaslat arra vonatkozóan, hogy kit jelöljön az alakulat Meleşcanu helyére, a jelölt személyéről szintén a párt vezetőtestületének hétfői ülésén születik döntés.

Szintén hétfőn ülésezik a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága is. A legfontosabb napirendi pontjuk a kormányátalakítás lesz. Viorica Dăncilă kormányfő korábban nyolc miniszter leváltását helyezte kilátásba, de lapértesülések szerint végül Teodor Meleşcanu mellett csak Carmen Dan belügyminiszter leváltása várható.

A román lapok úgy tudják, hogy Teodor Meleşcanu helyére a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) átigazolt Ramona Mănescu volt európai parlamenti képviselőt nevesíti az ALDE. Carmen Dan belügyminiszter utódja várhatóan Nicolae Moga Konstanca megyei PSD-s szenátor lesz – értesült a Digi24.

Meleşcanu és Dan távozását Klaus Johannis államfő is követelte a külföldön tartózkodó román állampolgárok szavazásának akadályoztatása miatt. 








EZT OLVASTA MÁR?

X