Öttagú ügyvivő bizottság világítja át a Marosvásárhelyi RMDSZ-t


-A A+

A Területi Képviselők Tanácsának döntése értelmében Péter Ferenc megyei elnök egy ügyvivő bizottságot nevesített, amelynek az a feladata, hogy három hónapon belül javaslatot tegyen a Marosvásárhelyi RMDSZ működéséről.

„A városi szervezet elnöki tisztségének megüresedését követően a TKT azt a döntést hozta, hogy egy ügyvivő bizottságot állítunk fel, amelyik javaslatot tesz a városi szervezet hatékony politikai és szervezeti működésére vonatkozóan. Lévén, hogy a bizottság összeállításával engem bízott meg a testület, úgy láttam jónak, hogy olyan kollégákat nevesítsek, akik ismerik a szervezetet és megfelelő szakmaisággal, felelősséggel állnak az ügyhöz. A frakció tevékenységének irányítását a továbbiakban is én, illetve a megyei ügyvezető elnök látjuk el” – idézte az RMDSZ hétfői közleménye Péter Ferencet.

A politikus elmondta: azt várja el az az ügyvivő bizottságtól, hogy kezdjen el egy „élénk és hatékony” párbeszédet a szervezeten belül. „Beszéljünk őszintén, egyenesen közös dolgainkról, mert politikai ellenfeleinkkel egységesen kell felvennünk a versenyt azért, hogy megnyerjük jövőre a választásokat” – tette hozzá.

Az öttagú ügyvivő bizottság tagjai: Kovács Zoltán Róbert – a kövesdombi RMDSZ körzet korábbi vezetője, Kozma Mónika – a marosvásárhelyi RMDSZ választmány elnöke, a megyei szervezet ügyvezető alelnöke, Novák Csaba Zoltán – szenátor, Kovács Mihály Levente - a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, illetve Novák Levente, az országos ügyvezető elnökségének megbízottja.

A következő hetekben a Marosvásárhelyi RMDSZ felfüggesztett testületeivel, RMDSZ körzetekkel kezdődik párbeszéd sorozat. Elsőként július 24-én a Marosvásárhelyi RMDSZ választmány tagjaival lesz találkozó.








EZT OLVASTA MÁR?

X