FRISSÍTVE - Hivatalos: Viorica Dăncilă miniszterelnök lesz a PSD államfőjelöltje


-A A+

FRISSÍTVEViorica Dăncilă miniszterelnök lesz a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje a novemberi államfőválasztáson - döntötte el kedden a párt központi végrehajtó bizottsága. Ezt még formálisan a PSD augusztus eleji kongresszusának is meg kell erősítenie.

Dăncilát június végén választották meg a PSD élére. A pártelnök-kormányfőnek a párton belül kedden már nem volt kihívója, miután a korábban a jelöltséggel kacérkodó szociáldemokrata politikusok, köztük Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, Mihai Fifor volt védelmi miniszter, legutóbb pedig Gabriela Firea bukaresti főpolgármester sorra visszaléptek a jelöltségtől.

A szociáldemokraták szeretnék, ha a kisebbik koalíciós partnerük, a liberális ALDE és a Victor Ponta vezette Pro Románia is támogatná jelöltjét a novemberi elnökválasztáson, de egyelőre nem jutottak közös nevezőre. A PSD elnökjelöltjét a párt augusztus 3-ára összehívott kongresszusa fogja jóváhagyni.

Dăncilă számára a legnagyobb konkurenciát Firea jelentette, aki a párt belső ellenzékéhez tartozik. Bukarest főpolgármestere szerint a PSD elnöke nem tudja legyőzni Klaus Johannis jelenlegi elnököt az idei novemberi elnökválasztáson, még a második fordulóba jutása is kérdéses. Firea végül azt követően lépett vissza, hogy kiderült, pártja nem támogatja a jelöltségét. Arról is biztosította kollégáit, hogy függetlenként sem vág neki a megmérettetésnek.

Dăncilă a tanácskozást követően megtisztelőnek nevezte pártja vezető testületének támogatását és reményét fejezte ki, hogy le tudja győzni Johannist.

Még tárgyal a PSD, az ALDE és a Pro Románia

A PSD kisebbik koalíciós partnere, az ALDE azt szerette volna, ha a szociáldemokraták és Ponta pártja is felsorakozik az ő jelöltjük, Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnök mögött. A PSD azonban ragaszkodott ahhoz, hogy saját jelöltet indítson.

A PSD, az ALDE és a Pro Románia közötti tárgyalások folytatódnak, a PSD jelöltjének személye ugyanis csak augusztus 3-án válik hivatalossá, így elméletileg addig a három párt még kialakíthat közös stratégiát, de elemzők nem tartják valószínűnek, hogy a PSD lemond a saját jelöltről.

Johannis a nagy esélyes

 A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a PSD csak a harmadik helyen áll, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) után, így a PSD számára fontos a két kisebbik párt támogatása, hogy jelöltjük jusson be legalább a második fordulóba, ahol várhatóan a győzelemre legesélyesebbnek tartott Klaus Iohannis jelenlegi elnökkel kell majd megmérkőznie.

Johannist az ellenzéki PNL támogatja. A második fordulóba való bejutásért a kormánypártok jelöltjének a szintén ellenzéki USR elnökével, Dan Barnával kell majd megküzdenie az előrejelzések szerint.








EZT OLVASTA MÁR?

X